Megalakult strandröplabda szakágunk

Az Eb-9. Nagy Krisztina vezérletével megalakult a Vasas Röplabda Kft. strandröplabda szakága.

Aki kicsit is otthon van strandröplabdás berkekben, azoknak Nagy Krisztina neve minden bizonnyal ismerősen cseng. Az egykori kiváló játékos immár négy éve edzősködik, mostantól pedig teszi mindezt a Vasas berkein belül: ő lett az újonnan alakult strandröplabdás szakág szakmai vezetője.

"Jámbor János tulajdonos úrral régóta ismerjük egymást, télen, a sátras időszakban sokszor találkoztunk a BME-pályán, ahol én edzéseket tartok. Már tavaly is szóba került, hogy  dolgozzunk együtt, de aztán a sok beszélgetés után végül idén indult az együttműködés” – elevenítette fel a mostani kezdeteket megelőző időszakot Nagy Krisztina.

Mint elmondta, neki voltak olyan tanítványai, akik szerettek volna versenyezni, ám nem volt egyesülete: ezt a helyzetet oldotta meg a Jámbor János és a Vasas Sport Club érdekeltségébe tartozó Vasas Röplabda Kft., amelynek berkein belül így már nincs akadálya, hogy az idősebbek és fiatalabbak megméressék magukat a magyar versenyrendszerben.

"János régóta látja, hogy dolgozom, én pedig egy patinás klubba kerülhettem. A közeli célunk az, hogy összerakjunk egy olyan 10-14 évesekből álló csapatot, akiket megfelelően fel tudunk építeni: előbb a hazai porondon az utánpótlás versenyeken, idővel a hazai felnőtt versenyeken, majd ha minden feltétel adott lesz, akkor akár a nemzetközi porondon is sikereket érjenek el” – vázolta az ambiciózus terveket az egykor Eb-kilencedik szakember.

"Évek óta terveztük behozni a kifejezetten látványos sportágnak számító strandröplabdát a Vasas keretei közé, most, hoyg ezt megtettük, elsősorban fiatal játékosokkal kezdünk el dolgozni. Később nem zárom ki, hogy belépünk a felnőtt profi szintre is mind a férfiaknál, mind a nőknél” – tette hozzá Jámbor János.

Nagy Krisztina a jelenlegi létszámmal kapcsolatban kiemelte, bár most is sokan vannak, nagy a strandröplabdázás bázisa, ő maga nem tervez nagyon sok fiatallal kiemelten foglalkozni: a toborzás és a kiválasztás után egy szűkebb csapatot szeretnének kialakítani, akik viszont olyan elhivatott játékosokból tevődnek össze, akikkel hosszú távon is lehet együtt dolgozni.

"Úgyis híre fog menni az egyesületnek, és úgyis lesz fluktuáció és változás, szóval lesznek új csatlakozók menet közben is. Az ugyanakkor fontos, hogy nem egyszer-egyszer, vagy nyári tábor jelleggel szeretnénk végezni a munkát, hanem komolyabb dolgot szeretnénk megvalósítani. Remélem, minden a terveink szerint alakul majd, olyan gyerekeket szeretnénk kiválasztani, akik komolyan szeretnének ezzel foglalkozni, és akiknél ehhez a megfelelő szülői háttér is adott, hiszen azért az edzésekre járás egy bizonyos kor alatt még nem önálló – ezt a saját példámról is tudom, hiszen az én lányom is strandröpizik” – tette hozzá Nagy.

A nemzetközi, illetve a magyarországi strandröplabdázásról általánosságban úgy fogalmazott: az, hogy a kiemelt magyar párosok távol-keleti versenyeken indulnak, jó dolog, ugyanis hiába drága a kijutás, ezeken a tornákon lehet elkezdeni nemzetközi ranglistapontokat gyűjteni.

"Már rég nem Amerikáról és a brazilokról szól a nemzetközi strandröplabdázás, az európai magasabb kategóriás versenyeken olyan színvonal van, hogy szinte semmi esély meccset nyerni. Anno mi is sok kisebb tornára utaztunk el, ennek is volt köszönhető a három kivívott világbajnoki részvétel, valamint az, hogy mindössze öt hellyel maradtunk le az athéni olimpián való indulásról” – mondta Nagy, aki a 2001-es és a 2003-as vb-n indult, 2005-ben már csak kijutott, de várandóssága miatt nem utazott el rá.

"Ebben a sportágban még mindig kevesebb minden kell, mint a teremben, ahol 14 fősek a keretek. Itt ha van két jó párosod, már lehet keresnivalód” – egészítette ki Nagy Krisztina, aki 10-14 éves, a sportág iránt érdeklődő lányok jelentkezését várja a címen.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató