Mérkőzések

Nyomtatható verzió 2019.03.01.
Klub

A Kapitány 2020 nyaráig a fedélzeten!

Ana Tiemi a következő idényben is a Vasas Óbuda játékosa lesz.

Újabb fontos kérdés dőlt el a Vasas Óbuda 2019/2020-as szezonjával kapcsolatban: Sarlós Márton, a Vasas Röplabda Kft. ügyvezetője és együttesünk feladója – egyben csapatkapitánya –, Ana Tiemi is ellátta kézjegyével a játékos következő szezonra szóló szerződését, azaz a brazil röplabdázó 2020. május 31-ig Budapesten marad.

"Jól érzem magam, boldog vagyok a Vasasban, a csapattársaimnak és a szakmai stábnak köszönhetően ismét örömmel röplabdázom, így nem volt nehéz meghoznom a döntést” – mondta honlapunknak a 42-szeres brazil válogatott feladó.

A 31 éves irányító kifejtette: annak ellenére, hogy januárban nehéz időszakon ment keresztül a csapat – búcsú a Challenge Kupától és a Magyar Kupától is – egy pillanatig sem érezte, hogy rossz úton haladnának, mert a nehéz időben is konfliktus nélkül tudtak összetartóak maradni.

"Csodálatos csapatunk van, és bár kapitányként nekem nyilván különösen oda kell figyelnem, hogy mindig pozitív és erős maradjak, de egyáltalán nem bántam meg, hogy elvállaltam ezt a szerepet, sőt, kijelenthetem: ma is ugyanígy döntenék” – fogalmazott Ana, akinek posztjából adódóan a kapitányi szalag nélkül is irányítania kellene a többieket.

A budapesti mindennapjaival kapcsolatban kijelentette, rengeteg jó hely van, ahol ehet-ihat, és ezt nagyon szereti a magyar fővárosban – igaz, a télért azért továbbra sem rajong.

"Mostanában sokat vagyok otthon, mert fárasztóak az edzések és sok volt a mérkőzésünk, de amikor nem vagyok annyira fáradt, szeretek bemenni a városközpontba, de mivel már öreg vagyok (mosolyog), így azért olyan vad dolgokat már nem csinálok” – mondta feladónk.

A magyar bajnoksággal kapcsolatban megjegyezte, számára nehézséget okoz, hogy ugyanazokkal az ellenfelekkel kell sokszor összecsapni, ráadásul bevallása szerint nem számított ilyen magas színvonalú sorozatra, amelyből egyetlen csapatot sem tudna kiemelni, mert mindenki ellen voltak nehéz mérkőzéseink.

"Az utolsó három alapszakasz-mérkőzésen szeretnénk megőrizni listavezető pozíciónkat, egyben a három rangadó jó felkészülés lesz a rájátszásra is. Keményen edzünk minden nap, a playoffal új sorozat kezdődik, de én április végén csak egyetlen eredménnyel lennék elégedett: a bajnoki aranyéremmel” – fogalmazott kapitányunk, aki mondandója végén a szombati, Békéscsaba elleni rangadó előtt a szurkolóknak is üzent.

"Ez az utolsó hazai mérkőzésünk a rájátszás előtt, úgyhogy ismételten szeretnék megkérni minden szimpatizánsunkat, jöjjön ki a Folyondár utcába! Nagy szükségünk van a támogatásra, szeretnénk, ha mindenki velünk élvezné az összecsapást, mert mostantól minden találkozó igazi háború lesz, amit csak együtt tudunk megnyerni!

Sarlós Márton a szerződéshosszabbítás kapcsán azt mondta: kulcsfontosságú volt Ana maradása, így ő is és a teljes szakmai stáb nagyon boldog, hogy sikerült vele megállapodni a folytatásról.

"Amellett, hogy egy klasszis feladóról beszélünk, személyében talán az eddigi legprofibb szemléletű sportolóval tudunk továbbra is együtt dolgozni, aki nemcsak a pályán, hanem azon kívül is vezére a csapatnak. Örülök, hogy jól érzi magát nálunk, és a szakosztály jövő szezonra vonatkozó terveiben is lát perspektívát. Igazi példakép, aki nagy hatással van a társaira, tanácsokkal tudja ellátni őket, és képes mindenkit megfelelően motiválni” – fogalmazott az ügyvezető.

A bajnoki címvédő BRSE elleni találkozó szombaton 18 órakor kezdődik.

Toll Vasas logós csíptetővel

400 Ft

Vasas-függő ár: 360 Ft

  • Névadó fejléc
  • Óbuda
  • Óbuda Sport
  • Arany fejléc
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Vasas Folyondár Kft.
  • Erima
  • Linartech
  • Palaro Kft.
IMPRESSZUM jogi nyilatkozat kapcsolat média ajánlat