Fölényes diadal Újpesten

Együttesünk remekül röplabdázva gyűjtötte be a három pontot Újpesten!

Az Újpest elleni idegenbeli bajnokin az influenzás Juhár Dalma csak a lelátóról szurkolhatott társainak, helyette ismét Mihály Dorka volt a másik liberó.

A kezdőcsapaton nem változtatott a napokban szerződést hosszabbító Jakub Głuszak vezetőedző, így ismét Darja Erzennel és Ambrosio Melanival álltunk fel.

A mérkőzés első pontjai jó játékot hoztak, a csapatok felváltva szerezték pontjaikat (6-6). Erzen ászával, majd Ayshan Abdulazimova remek blokkjával három ponttal megléptünk (6-9), szlovén átlónk nyitósorozata közben Kántor Sándornak, a vendégek vezetőedzőjének mindkét időkérését el kellett használnia (6-12). Bokorné Liliom Ritát alaposan megszerválta Török Kata is, így hamarosan Nelmaira Valdez váltotta a magyar válogatott korábbi csapatkapitányát (8-15), ennek ellenére szurkolóink hamarosan kiszámolták a hazaiakat (8-18). Csapatunk nem sokkal később – rendkívül felszabadultan röplabdázva – mindössze 18 perc alatt besöpörte a nyitó felvonást (14-25, 0-1).

Török ásza, majd hátsó soros támadása adta meg a második etap alaphangját, Kántornak gyakorlatilag egy perc elteltével időt kellett kérnie, mert a rossz nyitásfogadásokon kívül nem értek labdába játékosai (0-4). A folytatásban lépésről lépésre közelebb zárkózott a lila-fehér alakulat, de Naya Crittenden a lecserélésekor bemutatott hisztije jól mutatta, hogy nincs minden rendben fővárosi riválisunknál (7-10). Ana Tiemi jó feladásaival rendre szétszedte a hazai sáncot, így ütőink és centereink is fickándoztak: 53 százalékos támadásbefejezési hatékonyságnál jártunk ekkor. A hazaiak szívósságának köszönhetően mégis csak kettő volt az előnyünk, amikor Kiss Anna nyitást rontott, ezt kihasználva Erzen ütése és Tiemi ásza után Kántornak megint mondanivalója támadt (12-17). A különbség fokozatosan nőtt a csapatok között, mert hatékonyabb volt a nyitásunk és a nyitásfogadásunk is, így aztán Alja Paradzik szélesre szálló támadása után magabiztosan, végig vezetve dupláztuk meg előnyünket (19-25, 0-2).

A harmadik szett ugyanúgy kezdődött, mint az előző: megszerváltuk a házigazdát, Kántor pedig időt kért (0-4). Pár rossz döntésünket jól használták ki az újpestiek, s némileg váratlanul átvették a vezetést, (8-7). Ambrosio három parádésat szervált egymás után, így ismét Kántor állította meg a mérkőzést (8-11). Továbbra is igen magas színvonalon, változatosan röplabdáztunk, az újpestiek sokszor csak nyomozták a labdát (11-16). Mária Kostelanská sokadik jó ütése után még a plafon egy darabja is leszakadt a Tungsram csarnokban, de nekünk nem emiatt kellett aggódnunk, hanem sokkal inkább amiatt, hogy a hazaiak háromra zárkóztak (17-20). Głuszak időkérése után Bokorné szervát rontott, ez pedig annyira magfogta a hazaiakat, hogy pár pillanattal később Török ászával meccslabdához jutottunk, amit egy szélesre szálló hazai támadással használtunk ki, így újabb három ponttal gazdagodtunk (19-25, 0-3).

Folytatás egy hét múlva szombaton 17 órakor, hazai pályán, egy igazi hatpontos rangadón a Nyíregyháza ellen.

———————————————————————————–

EXTRALIGA, 15. FORDULÓ
UTE – Vasas Óbuda 0-3 (-14, -19, -19)
Megyeri út, 300
néző. Vezette: Mezőffy, Horváth M.

UTE: Fortuna 14, Nagy V. 1, Crittenden 1, Bokorné 2, Paradzik 9, Bagyinka 5. Csere: Koszjak, Hangodyné Lakatos (liberók), Valdez 6, Kiss A. 2, Carabali 3. Vezetőedző: Kántor Sándor

Vasas: Török 13, Abdulazimova 10, Ana Tiemi 7, Kostelanská 13, Ambrosio 6, Erzen 9. Csere: Bozicevic, Mihály (liberók). Vezetőedző: Jakub Głuszak

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató