Nyomtatható verzió 2019.01.22.
Challenge Kupa

A továbbjutás a cél!

A Békéscsaba elleni kupamérkőzés után ismét kemény próbatétel vár a Vasas Óbudára.

Péntek este kilenckor még a Békéscsaba felett aratott győzelmet ünnepelték női röplabdázóink, másnap délután fél egykor pedig már egy buszban ültek, hogy nekivágjanak a mintegy hétórás útnak a szlovéniai Nova Goricáig - sok pihenésre így nem volt mód a nehezen kivívott siker után.

"A mérkőzés után természetesen gratuláltam a lányoknak, de egyben fel is hívtam a figyelmüket arra, hogy másnap reggeltől már a szlovén csapatra kell fordítaniuk a figyelmüket” – mondta az utazás közben csapatunk vezetőedzője, Jakub Głuszak, aki mindig hangsúlyozza, ő maga is csak a soron következő ellenféllel foglalkozik.

Ennek érdekében kelt útra az együttes már hétfőn, hogy minél ideálisabb állapotban legyenek a lányok a szerdai mérkőzésen: a késői megérkezést és vacsorát kiadós alvás, majd a délelőtti videózás követte, edzést csak kedd este vezényel a lengyel szakember a mérkőzés helyszínén.

"Játszottunk már a Goricával, tudjuk, mire számíthatunk, mire kell felkészülnünk, így azzal is tisztában vagyunk, mennyire nem lesz könnyű ez a találkozó sem” – fogalmazott honlapunknak az ebédet követően horvát válogatott liberónk, Nikolina Bozicevic.

A Békéscsaba elleni kupameccsről elmondta, alaposan felkészültek az ellenfélből, és ugyan többet hibáztak a kelleténél, de pozitív, hogy így is előnnyel várhatják a visszavágót.

"A Nova Gorica ellen is hasonló helyzetben vagyunk: bebizonyítottuk, hogy le tudjuk győzni őket, és ezt most is meg kell tennünk. Kedvező helyzetben vagyunk, nekik mindenképpen nyerniük kell a továbbjutáshoz, de nem szeretnénk ezt az aranyszettre bízni” – jelentette ki Nina.

Ő is kiemelte, nem könnyű háromnaponta ilyen hőfokú mérkőzéseket játszani, de ez ilyen időszaka a szezonnak, ez a munkájuk, ezért vannak itt, úgyhogy mindenki becsülettel végzi a dolgát.

"Én elsősorban Kuba miatt jöttem ide, mert tudtam, hogy jó edző, így a keze alatt sokat fejlődhetek. Minden mással úgy voltam, hogy az csak extra lehet, de be kell vallanom, egyelőre nagyon jól érzem magam a Vasasban: egészen fantasztikus a csapaton belüli közösség, mindenki jóban van mindenkivel, a pályán és azon kívül is összetartunk, de azt hiszem ez látszik is a mérkőzéseken” – mondta Nikolina.

Saját magával kapcsolatban úgy fogalmazott, a szezon előtti sérülése már a múlté, tudta, hogy időre lesz szüksége ahhoz, hogy az itteni szurkolók is a legjobb Ninát láthassák, de már utolérte magát, és közel van a csúcsformájához.

"Persze olyan nincs, hogy most vagyok a legjobb, mert az a célom, hogy edzésről edzésre jobb legyek, ezért dolgozom minden nap” – nyilatkozta liberónk. Hozzátette, bánta, hogy a januári Európa-bajnoki selejtezőkön nem volt ott a horvát válogatottban, mert hiányoztak neki a csapattársak, ugyanakkor nagyon jól jött számára a kéthetes pihenő.

A Nova Gorica elleni Challenge Kupa-visszavágó szerdán 18 órakor kezdődik, az európai szövetség oldalán (www.cev.lu) honlapján élőben lehet követni a mérkőzés alakulását, illetve amennyiben lesz élő stream a mérkőzésről, azt a szokásos módon, Facebook-oldalunkon jelezzük majd szurkolóinknak.

Nyakpánt

500 Ft

Vasas-függő ár: 450 Ft

  • Névadó fejléc
  • Óbuda
  • Óbuda Sport
  • Arany fejléc
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Vasas Folyondár Kft.
  • Erima
  • Linartech
  • Palaro Kft.
IMPRESSZUM jogi nyilatkozat kapcsolat média ajánlat