Ünnepek után, kemény hónapok előtt

Lányaink szerdán megkezdték a felkészülést a szezon második felére.

Majdnem kéthetes pihenőt követően szerdán, január 2-án reggel megkezdte felkészülését a Vasas Óbuda női röplabdacsapata a szezon második, május elsejéig tartó felére.

A lányok, valamint a szakmai stáb – az U17-es válogatottal Mariborban szererplő Kőnig Gábor kivételével – otthon, családja és szerettei körében töltötte az ünnepi időszakot, és mindenki feltöltődve vágott bele a munkába.

Idegenlégiósaink közül csak feladónk, Ana Tiemi nem utazott haza: ő Belgiumban, párjánál töltötte az ünnepi időszakot, majd visszajött Budapestre, ahol ezekben a napokban itt van vele édesanyja és testvére is.

"Láthatóan mindenkinek jót tett a pihenés, nekem is – jelentette ki vezetőedzőnk, Jakub Głuszak. – Szerdán reggel elkezdtük a munkát, de az első foglalkozások még csak a rávezetésről és az erőnlét javításáról szólnak, de végzünk prevenciós, sérülésmegelőző gyakorlatokat is, mert a lányokat fokozatosan kell visszaszoktatni a terheléshez. Ugyanakkor meg is szeretném dicsérni a csapatot, mert a játékosok megfelelő állapotban tértek vissza az ünnepek után."

A szakember megjegyezte, hogy egyelőre foghíjas kerettel készülünk, hiszen akad aki a a válogatottal készül az Európa-bajnoki selejtezők utolsó fordulóira, és van, aki még sérülése után lábadozik.

"Van még időnk a Jászberény elleni mérkőzésig, de nagyon bízom abban, hogy ott Giotát (Panagiota Dioti – a szerk.) leszámítva már mindenki rendelkezésemre állhat majd. Rendkívül kemény január előtt állunk, tíz napon belül három kiemelkedően fontos mérkőzést játszunk, és nem fér bele az sem, hogy a Jászberény vagy a Haladás ellen hibázzunk" – utalt Głuszak arra, hogy január 20. és 30. között lejátsszuk a Békéscsaba elleni MK-elődöntő mindkét összecsapását, valamint a Nova Gorica elleni Challenge Kupa-visszavágót.

Lányaink jelenleg négypontos előnnyel vezetik a tabellát az egy mérkőzéssel többet játszott címvédő BRSE előtt, és a következő időszak célja egyértelmű: megtartani az alapszakasz-elsőséget, és bejutni a Magyar Kupa fináléjába.

Az út első lépését január 15-én, 19 órakor a Jászberény ellen, hazai pályán tehetjük meg.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató