Másodszor kaptunk ki

Nem bírtunk hazai pályán a remekül játszó BRSE-vel.

Mindkét csapat majdnem teljes kerettel vághatott neki az összecsapásnak, a hazaiaknál Panagiota Dioti, a vendégektől Pekárik Eszter hiányzott.

Az előző hazai találkozók közönségszavazása alapján a Nyíregyháza elleni összecsapás legjobbja Nuria Lopes da Silva, míg a Temesvár elleni mérkőzésé Török Kata lett.

Jól kezdett címvédő (0-5), így Jakub Gluszak, a mieink vezetőedzője három percet követően máris időt kért. Intelmei után Mária Kostelanská kezdett hosszú nyitássorozatba (4-5), s Nikoleta Perovic hosszúra szálló támadásával egyenlítettünk is. Hármat hibáztunk egymás után (9-12), majd amikor Perovic ütése pontos volt, Gluszak megint jelzett (10-15). Három BRSE-rontással és egy Villám-ejtéssel zárkóztunk vissza megint (14-15), de egy ismételt hazai rövidzárlatot kihasználva megint öttel megléptek a vendégek (16-21). Egy maratoni labdamenet után ugyan másodszor is időt kért Kormos Mihály (20-22), de a rengeteg hibát hozó hajrát így is az ő csapata nyerte meg (22-25, 0-1).

A második játszma elején vezettünk először a találkozón (3-2), s a játékrész első harmadában tartottuk is előnyünket (9-7). Sorozatban négy viharsarki pontot Gluszak-időkérés követett (10-11), de ennek ellenére állandósult a vendégek néhány pontos fórja (13-16). A középjátékban sem tudtunk közelebb zárkózni, elsősorban annak köszönhetően, hogy a támadási hatékonyságunk erősen elmaradt a vendégekétől (15-20). A hajrá egyértelmű BRSE-fölényt hozott, így 53 perc után két szett volt a sokkal összeszedettebb látogató előnye (19-25, 0-2).

A harmadik etapot végre jól kezdtük (5-2), de két jó blokkal hamarosan egyenlített a címvédő. Ütőink továbbra sem teljesítettek jól, de a vendégek is bele-belehibáztak a maguk akcióiba, így tartottuk az egyenlő közeli eredményt (11-12). A csabaiak vasárnapi teljesítményét jól mutatta, hogy egy alkalommal Szpin Renáta a függönytől hozott vissza egy labdát, s bár azt a labdamenetet végül megnyertük, nem tudtuk átvenni a vezetést (16-17). Gluszak második játékmegszakítását követően bajaink tovább fokozódtak, ugyanis da Silvát bokasérülés miatt le kellett cserélni (18-20). Ennél közelebb aztán már nem is tudtunk zárkózni, az egész este rendkívül agresszíven játszó és remekül védekező csabaiak megérdemelten nyertek ilyen arányban is (20-25, 0-3).

Keseregni azonban sem ok, sem idő, hiszen az Extraligában továbbra is az élen állunk, ráadásul nyakunkon a folytatás: csütörtökön magyar idő szerint 18 órakor a Temesvár elleni Challenge Kupa visszavágón, idegenben játszunk.

————————————————————————-

EXTRALIGA, 10. FORDULÓ
Vasas Óbuda – Swietelsky-BRSE 0-3 (-22, -19, -20)
Folyondár utca, 400
néző. Vezette: Ujházi, Halász T.

Vasas: Ana Tiemi 3, Kostelanská 10, da Silva 4, Villám L. 9, Török 3, Abdulazimova 13. Csere: Bozicevic (liberó), Mihály. Vezetőedző: Jakub Gluszak

BRSE: Tálas 7, Glemboczki 4, Bodnár 9, Perovic 15, Mlinar 14, Medic 11. Csere: Molcsányi (liberó), Bodovics, Szpin. Vezetőedző: Kormos Mihály

Az állás: 1. Vasas Óbuda 25 pont/10 mérkőzés, 2. BRSE 23/11, 3. Nyíregyháza 22/10, 4. UTE 16/10, 5. Jászberény 7/10, 6. Hungast-Haladás 0/11

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Jakub Gluszak: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, sokkal másabb, mint Békéscsabán. Az ellenfél nagyszerűen játszott, remekül védekezett, agresszív volt, magasan és erősen támadott, egyszerűen sem blokkban, sem védekezésben nem találtuk az ellenszerét. Ez jó lecke volt nekünk, gyorsan vissza kell térnünk a megszokott szintünkre.

Kormos Mihály: – Köszönet a szurkolóknak, hogy ilyen sokan elkísértek minket, annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban több gyenge mérkőzést is játszottunk. Mentálisan nagyon együtt volt a csapat, a sok sikertelenség roppantul összekovácsolta a meccsre a társaságot. Szeretnénk kilábalni a mostani helyzetünkből, és azt hiszem, ez jó első lépés volt.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató