Aranyos-ezüstös utánpótlás Szegeden

Ismét remekül szerepeltek utámpótlás-játékosaink a szegedi Markovics Kupán.

Pénteken délután rekord létszámmal, 70 gyerekkel indultunk Szegedre a hagyományos Markovics Kupára, ahol három korosztályban tíz csapattal versenyeztünk – számolt be róla Halász Márta, utánpótlás-vezetőedző és szövetségi kapitány.

A gyermek korosztályban (U15) két csapatot indítottunk két kategóriában. Az alap kategóriában a lányok nagyon szépen játszottak és a csoportmeccseken csak a későbbi ezüstérmes Szolnok ellen nem maradt hibátlan a mérleg, így csoportmásodikként a 7-12. helyekért folytattuk a küzdelmet, s végül az előkelő 9. helyen végzett a Vasas2 nevű együttes.

A kiemelt kategóriába összesen nyolc csapat nevezett: a csoportunkban a házigazda Szeged, a Gödöllő és az UTE csapatait vertük. A legjobb négy között a Nyíregyháza ellen játszottunk, és bár kicsit nehezen lendültünk játékba, végül magabiztos győzelem született. A döntőben a BRSE csapata állította meg a győzelmi sorozatot.: óriási küzdelemben maradtunk alul az aranyéremért folyó küzdelemben. 

Az egyik különdíjas Monteiro-Németh Lili lett.

Eredmények, U15:
Kiemelt csoport:
Csoportkör:

Vasas1 – SZRSE1 2-0
Vasas1 – Gödöllő 2-1
Vasas1 – UTE 2-0
elődöntő:
Vasas1 – Nyíregyháza 2-1
döntő:
Vasas1 – BRSE 0-2

Alap csoport:
Csoportkör:

Vasas2-BRSE3 2-0
Vasas2-SZRSE3 2-0
Vasas2-Szolnok 0-2
Vasas2-Dunakeszi 2-0
helyosztók:
Vasas2-Dabronc 0-2
Vasas2-KESI 2-0

Az eggyel fiatalabb, mini (U13-as) korosztályban két csapatunk kiemeltben, három pedig alap kategóriában indult. A cél az volt, hogy minél több minőségi meccset játszunk.

A kiemelt kategóriában a Vasas1 a hullámzó teljesítménye ellenére magabiztosan nyerte a csoportmérkőzéseit és egészen a döntőig menetelt, ahol az MTK csapatát is maga mögé utasítva meg is nyerte a tornát.

A Vasas2 nehéz csoportból, kiélezett meccsek után csoport harmadikként fordult a keresztjátékra, ahol egy parádés meccs után bekerült a legjobb nyolc közé, és a bronzéremig meg sem állt!

A Vasas3 csoportelsőként jutott tovább az alap kategóriában, majd a Jászberénnyel játszott döntetlennel és az Újpesttől elszenvedett vereséggel a 9-12.helyért tudott játszani. A kudarcok ellenére az utolsó két meccset megnyerve végül a jól megérdemelt 9. helyet hoztuk el.

A Vasas4 csak a fiatal, 2007-es születésű gyerekekből állt, akiknek a meccsrutin megszerzése volt a fő cél. Tapasztalatlanságuk ellenére az előkelő 5. helyezést érték el, ami nagyon jó kezdet.

A Vasas5 szintén miniben újoncnak számító csapat, akikkel a meccsezések hangulatát és nehézségeit éltük át. De így is a kategória 39 indulójában a 22. helyet sikerült megszerezni, de ami fontosabb, rengeteg lány nagyon sokat fejlődött, reményteljes a jövőre nézve.

"Itt is szeretnénk kiemelni és megköszönni a szülőknek a mérhetetlen sok támogatást és szurkolást, ami a hétvégén be is bizonyította, hogy milyen sokat jelent a lányoknak. Kösz, kösz, köszi!" – írta Halász Márta.

U13, a vasasos csapatok eredményei:
Kiemelt csoport:

1. Vasas 1 (Jámbor, Vértes, Veréb, Bencze, Klein), 2. MTK 1, 3. Vasas 2 (Nagy, Sánta, Szili, Skultéti, Erőss)
Alap csoport:
…5. Vasas 4 (Bánki, Lajtai, Timkó, Teveli-Horváth, Solti, Pap), …9. Vasas 3 (Ábel A, Vámosi, Kállai, Kiss, Császár, Végh, Enghy), …22. Vasas 5 (Kormos, Ábel C, Mrekricska, Szurdi, Hrisztov, Kasza, Alföldi)

A torna különdíjasai lettek: Jámbor Cecília (Vasas 1), Nagy Sophia (Vasas 2)

A legkisebbek, a szuperminik (U11) között három csapattal indultunk.

A csoportmérkőzéseken az első, a második és a harmadik helyeket szerezték meg csapataink.

A folytatásban a csoport azonos helyezettjei játszottak egymással: a Vasas 3 a BRSE 7 együttesével játszott, ahol szoros csatában maradt alul. Másnap az SZRSE2 ellen kimagasló játékkal és jó nyitásokkal 2-0 arányban diadalmaskodtunk. Az utolsó meccsen a Gödöllő csapatával kerültünk össze, ahol 2-0-ra maradtunk alul, így a 22.helyet szerezte meg a Vasas 3 csapata.

A Vasas 2 és a Vasas 1 minden vasárnapi mérkőzését sikerrel zárta. A Vasas 2 a Szeged csapatának legyőzésével a 11. helyet szerezte meg, míg a Vasas 1 óriási csatában az MTK csapata ellen győzedelmeskedett, megszerezve ezzel a tornagyőzelmet.

További fotók:

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató