Sima győzelem a Berény ellen

Nem okozott gondot a jászságiak legyőzése.

Az eddig egy győzelemmel álló Jászberény elleni hazai összecsapáson Török Kata került be a kezdőbe, és először kapott ott bizonyítási lehetőséget az egy hete érkezett azeri Ayshan Abdulazimova.

Remekül kezdtünk, az első három labdamenetben három különböző játékosunk szerzett pontot, Deme Gábor, a vendégek mestere hamar megnyomta a csengőt (4:0). Kiválóan röplabdáztunk, tetszés szerint értük el pontjainkat, Panagiota Dioti például volt, hogy bal kézzel támadott, így Deme hamarosan megint jelzett (11:3). Feladót cserélt a vendég együttes, nem sokkal később Abdulazimova is megszerezte első klasszikus centerpontját a magyar bajnokságban (18:8). Továbbra is közönségszórakoztató produkcióval rukkoltunk elő, s azeri centerünk pontjával tükörsimán kerültünk előnybe (25:13, 1-0).

A második szettben is jó rajtot vettünk, Dioti remek pontja után Deme megint magához rendelte lányait (7:2). Ana Tiemi remekül osztotta szét a labdákat, az ellenfél blokkoló játékosai csak elvétve találkoztak a játékszerrel – ha pedig igen, akkor is szinte mindig rossz felé pattant a labda a kezükről (13:6). Pintér Andrea hosszúra szálló támadása után megint tíz volt a csapatok között (18:8). Feladót cseréltünk, Durst Anna érkezett, majd Mihály Dorka is pályára lépett, és azonnal nyitott két ászt (22:10), míg a játékrész utolsó labdamenete megint egy rossz vendégmegoldás volt (25:11, 2-0).

A harmadik etap elején először vezettek a jászságiak (2:3), s mivel belehibáztunk néhány akcióba, tartották is a lépést csapatunkkal (7:6). Amint a hibák számát csökkentettük, azonnal növeltünk az előnyt (12:7). Ebben a szettben már érezhetően esett a koncentrációnk, ugyanakkor amikor szükség volt a pontokra, valamely támadónk mindig előlépett, így vezetésünket semmi nem veszélyeztette (18:12). A hajrában sem volt különösebb aggódni valónk, s 66 perc alatt arattunk magabiztos diadalt (25:19, 3-0).

Tabella és eredmények ITT!

—————————————————————————

EXTRALIGA, 4. FORDULÓ
Vasas Óbuda – Jászberény VT 3-0 (13, 11, 19)
Folyondár utca, 200
néző. Vezette: Mezőffy, Vári

Vasas: Ana Tiemi 5, Török 7, da Silva 11, Villám 17, Dioti 11, Abdulazimova 5. Csere: Juhár (liberó), Durst A., Mihály 2. Vezetőedző: Jakub Gluszak

Jászberény: Petőváry 6, Jakovcsuk 7, Pintér 5, Petrenkó 5, Cveticanin 1, Devaney 5. Csere: Lékó (liberó), Maliseva 1. Vezetőedző: Deme Gábor

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Jakub Gluszak: – Végig koncentráltan, a taktikát betartva röplabdáztunk, ennek köszönhető a sima sikerünk. Szerdától a Békéscsabára készülünk, szeretnlnk ott is nyerni.

Deme Gábor: – Megengeedhetetlen az a játék, amit ma produkáltunk. A folytatásban ennél sokkal több kell, ha valamit is el akarunk érni.

Az Extraliga állása: 1. Vasas 10 pont/4 mérkőzés, 2. Békéscsaba 10/5, 3. UTE 8/4 (10-5), 4. Nyíregyháza 8/4 (9-6), 5. Jászberény 3/4, 6. Haladás 0/5

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató