Az éremszerzés a cél

Szezonnyitó sajtótájékoztató tartott kedden a Vasas Óbuda.

A keddi, Folyondár Sportközpontban tartott eseményen Sarlós Márton, az együttest működtető Vasas Röplabda Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, hogy bár a hatcsapatos Extraligában nagy küzdelem várható minden mérkőzésen, ezzel a kerettel az éremszerzés sem lehetetlen a csapat számára.

"Sok minden változott a nyáron, az új vezetőedző érkezésével némileg új irányvonalon indultunk el. Könnyen lehet, hogy az első évben nem fogunk két érmet nyerni, de mindkét sorozatban szeretnénk. A legfontosabb azonban az, hogy a bentmaradás tavalyi kiharcolása után megtegyük az első lépéseket az új úton" – fogalmazott az ügyvezető.

A sajtótájékoztatón részt vett Markovits László, a Vasas SC elnöke is. A sportvezető kijelentette: a röplabda hagyományosan sikeres sportág a klubon belül, így mindig kiemelten odafigyelnek rá az anyaegyesület részéről.

"Komoly előrelépést jelent, hogy Jámbor János immár a második szezonban vállal szerepet többségi tulajdonosként a csapatnál. A tavalyi év nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de látva az új igazolásainkat, szerintem kellemes meglepetésekre számíthatnak a szurkolóink az előttünk álló idényben" – mondta az elnök.

Jakub Gluszak, együttesünk vezetőedzője szerint a nyolchetes felkészülési időszak alatt a lányok keményen dolgoztak, elvégezték azt a munkát, amit elvárt tőlük, így magabiztosan várják a szombati, Haladás elleni szezonrajtot.

"A hatcsapatos bajnokság kiélezettnek ígérkezik, csak jó csapat szerepel a mezőnyben, így sok jó mérkőzést láthatnak majd a kilátogató nézők. Nagyon bízom abban, szurkolóinknak sok örömöt okoz majd az idény" – mondta a szakember.

A játékosok részéről együttesünk új csapatkapitánya, Ana Tiemi Takagui azt emelte ki, hogy rengeteg felkészülési mérkőzést játszottak, amire nagy szükségük is volt, mert rengeteg új játékos van a keretben.

"Ezek a találkozók összekovácsoltak bennünket, nagyon várjuk már, hogy tétmérkőzésen is pályára léphessünk" – tette hozzá Ana Tiemi, akivel még a szezonrajt előtt egy hosszabb interjút is olvashattok majd.

Villám Lilla, klubunk saját nevelésű, nyáron újra szerződtetett magyar válogatott röplabdázója szerint a csapatszellem nagyon jó, és már most, az első nyolc hétben rengeteget fejlődtek egyénileg is.

"Eddig azt kaptam, amiért igent mondtam a Vasasnak: az edzések kiválóak, a lányokkal nagyon jó a kapcsolatunk. Hosszú votl a felkészülés, így nagyon örülök, hogy szombaton elkezdődik a bajnokság" – fogalmazott a feladóátló.

Együttesünk szombaton a Haladás Szombathely ellen a Folyondár utcában kezdi meg a 2018-19-es szezont.

Fotók: Vasas Attila

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató