Elődöntőbe jutottunk

Második meccsünket is megnyertük a Brno Grand Prix-n.

A szombati játéknap első, Salzburg elleni mérkőzésén Jakub Gluszak azoknak adott lehetőséget, akik pénteken kevesebbet játszottak: Durst Anna, Török Kata, Ambrosio Melani, Szabó Adrienn, Mihály Dorka és Nuria Lopes da Silva alkotta a kezdőcsapatot.

Az osztrák együttes vezetőedzője hamar időt kért, mert fiatal csapata több hibát is elkövetett (7:5). Mihály Dorka előbb pontosan támadott, majd két jót nyitott is, vezérletével tovább nőtt a csapatok közötti különbség (11:7). Ellenfelünk mezőnymunkája fokozatosan javult, és hamarosan egyenlített is az osztrák csapat (14:14). Sok ki nem kényszerített hibát vétettünk, így a Salzburg hamarosan már a vezetést is átvette (17:20). Támadásban da Silva kétszer is eredményes volt, majd az ő nyitásával zárkóztunk még közelebb, mielőtt ellenfelünk időt kért (19:20). A hajrát megint hárompontos hátrányból kezdtük, Gluszak becserélte Ana Tiemit, Villám Lillát és Panagiota Diotit is, ám velük sem tudtuk megfordítani a játszmát (21:25, 0:1).

A második felvonást az elsővel megegyező felállásban, de gyors időkéréssel kezdtük (1:4), három ponttal később pedig Gluszak ismét hármat cserélt, mert nem működött a játékunk (2:6). Ana Tiemi nyitássorozatával egyre zárkóztunk (9:10), majd egy elrontott osztrák akció után egyenlítettünk is (11:11). Da Silva nyitást rontott, majd Gluszak magához rendelte tanítványait, mert ismét ellépett a rivális (14:17). Az intelmek használtak, s megint csak Ana Tiemi szerváival ezúttal a vezetést is átvettük (20:19). A hajrában sem hibáztunk, így Villám blokkja az egyenlítést jelentette (25:21, 1:1).

A harmadik szett első felében sem volt igazán átütő a játékunk, de ezúttal hétnél átvettük a vezetést (7:6). Ellenfelünk egyre inkább fáradt, egyre többet hibázott, és már mezőnyben sem volt olyan hatékony, mint korábban, így hol jó támadásbefejezéseinknek, hol feljavuló blokkteljesítményünknek köszönhetően folyamatosan növeltük a különbséget (13:7). A játszma végén sem kellett már különösebben izgulni, így csoportelsőként jutottunk elődöntőbe, ahol a házigazda Brnóval mérkőzünk majd meg fél hattól (25:15, 2:1).

——————————————————————————————————

Vasas Óbuda – PS VBG Salzburg (osztrák) 2:1 (-21, 21, 15)
Vasas: Durst, Mihály 4, da Silva 11, Szabó A. 2, Török 13, Ambrosio 5. Csere: Bozicevic (liberó) 1, Ana Tiemi 2, Villám L. 10, Dioti 5. Vezetőedző: Jakub Gluszak

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató