Első hét: kipipálva!

Csapatunk egyelőre erőnléti és technikai edzésekkel készül az új idényre.

Hétfőn kezdte meg felkészülését a 2018-2019-es idényre női röplabdacsapatunk, a Vasas Óbuda. Formálódó együttesünk egyelőre hiányos létszámmal, ugyanakkor a nagy meleg ellenére nagy lelkesedéssel és energiával telve vágott bele a kilenchetes edzőtáborba.

"Nagyon jó a hangulat, de azt el kell ismernem, hogy igen fárasztóak az edzések" – foglalta össze a hétfő óta történteket csapatunk feladója és egyben legrégebbi vasasos tagja, Durst Anna.

"Pörgősek a gyakorlások, Kuba (Jakub Gluszak, vezetőedző – a szerk.) nagyon jófej, de nem sok pihenőt hagy nekünk az edzések alatt. Sok minden új az előző évekhez képest, szigorúak a szabályok a tréningeken, de úgy érzem, már most nagyon jó az alakulóban lévő csapategység. Sokat nevetünk, folyamatosan biztatjuk egymást, egyelőre csupa pozitív dolgot tudok mondani" – tette hozzá Anna. Megjegyezte, az izomláz most is mindenkinél megvan, de a szerdai "mélypont" után a hét második felére már alkalmazkodtak az edzésekhez, így akkor már könnyebben ment minden feladat.

A játékosok helyzetét nem könnyíti meg, hogy a csarnokban nagyon meleg van: a lányok 30-35 fokban teljesítik a nem éppen könnyű penzumokat. Délelőttönként Kiss Dániel erőnléti edző 1-1,5 órás edzésein elsősorban az alapállóképesség kialakítása a cél.

"Egyelőre nagyon elégedett vagyok a lányokkal, szépen dolgoznak, zokszó nélkül megcsinálnak minden feladatot. Egy-két kisebb húzódáson kívül sérülésmentesen hozta le az első hetet a csapat" – mondta honlapunknak Kiss még csütörtökön.

Délutánonként aztán előkerült a labda is: az első héten főleg az alapvető technikai elemeket gyakorolták a lányok, így a potyalabdák minél hatékonyabb bejátszását, valamint a védekezési rendszer alapjait is elkezdték elsajátítani.

"Az első két hétben csak ezekkel az elemekkel foglalkozunk, délelőtt és délután is ugrás nélküli edzések vannak" – adott rövid helyzetjelentést Jakub Gluszak, együttesünk lengyel vezetőedzője. Kiemelte, mindenki szépen dolgozik, az első öt napra tervezett penzumot maximálisan elvégezték, így elégedetten mehet el ő is és a csapat is a jól megérdemelt hétvégi pihenőjére.

Vezetőedzőnk jelenleg tizenkét röplabdázónak tart edzést – a továbbra is kisebb sérülésével bajlódó horvát liberó, Nikolina Bozicevic egyelőre különmunkát végez -, a többiek a válogatottbeli szereplésük után csatlakoznak a kerethez.

Fotó: Vasas Attila

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató