Címvédő együttesünk ezúttal is 3-0-ra nyert a Vasas SC ellen.
Fiókcsapatunk, a Vasas SC szerda este címvédő együttesünket, a Vasas Óbudát „fogadta” a bajnoki negyeddöntő második összecsapásán.
Kőnig Gáborhoz visszatért Manninger Luca, így Botyánszki Fanni visszament eredeti pozíciójába. Rajtuk kívül Teleki Anna, Kiss Nóra, Kiss Lilla és Zsombók Anna játszott, a liberók váltásban Stankovics Alinda és Balogh Emma voltak.
Giannis Athanasopoulos kezdőhatosában Tyrah Ariail, Karin Sunderlikova, Carolina Leite, Michelle Ohwobete, Glemboczki Zóra és Papp Orsolya kapott bizalmat, míg a liberó Juhár Dalma volt.

Az első játszma rajtjánál „beragadtak” fiataljaink, de 10-10-nél már Athanasopoulosnak kellett időt kérnie, mert tanítványai játékintenzitása visszaesett. Mindkét együttes sokat rontott a nyitóhelyről, de jó hatékonysággal támadott, de 15-14-nél meg a Vasas SC vezetett. Két „hazai” hiba után mégis Kőnignek támadt mondanivalója, de együttese már nem tudott megújulni (19-25, 0-1).
A második szettet is jobban kezdte a Vasas Óbuda (6-11), de egy elrontott nyitás után Athanasopoulos időt kért és üvöltve kérte számon játékosain a teljesítményüket (8-13). Ez használt, tanítványai ezt követően mindössze négy pontot engedélyeztek fiataljainknak (12-15, 0-2).
A harmadik etap is hasonló forgatókönyv szerint, de szorosabban alakult: a jól küzdő Vasas SC többször is megnehezítette címvédő lányaink dolgát, akiknek azonban sikerült lezárniuk a mérkőzést és bejutottak az elődöntőbe (18-25, 0-3).
Folytatás a nagyoknak jövő csütörtökön a BRSE ellen.
EXTRALIGA, NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Folyondár utca, 160 néző. Vezette: Varga A., Mezőffy Zs.
Vasas SC: Kiss N., Kiss L. 4, Teleki 1, Manninger 6, Botyánszki 10, Zsombók A. 10. Csere: Stankovics, Balogh E. (liberók), Mihálszki, Butor, Kokas, Réthelyi O. 1. Vezetőedző: Kőnig Gábor
Vasas Óbuda: Glemboczki 3, Ariail 8, Leite 2, Ohwobete 14, Papp O. 10, Sunderlikova 16. Csere: Juhár, Szalai A. (liberók), Csereklye 1, Boskó, Zsombók E. 2, Ivanova 2. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos
Az első szett ezúttal jobb volt, mint az elmúlt időszakban: nem kezdtünk rosszul, a közepéig jól is játszottunk, aztán néhány hiba megpecsételte a sorsunkat. A másodikban szétesve, önbizalom nélkül röplabdáztunk, aminek meg is lett az eredménye. A harmadik játszma aztán ennek a kettőnek a keveréke volt. Gratulálok a Vasasnak és sok sikert kívánunk nekik az elődöntőben!
Először is gratulálok a Vasas SC-nek, mert alaposan megnehezítették a dolgunkat mindkét összecsapáson. Ma másfél szettig idegesen röplabdáztunk, aminek nem tudom az okát, de lesz pár napunk, hogy rájöjjünk. Felszabadultabban, a játékot jobban élvezve kell játszanunk a Békéscsaba ellen, és mindenkinek előre kell lépnie az elődöntőben, ha döntőbe szeretnénk kerülni.