Címvédő együttesünk egy sima és két szorosabb szettben nyert fiókcsapatunk, a Vasas SC ellen.
Címvédő csapatunk, a Vasas Óbuda vasárnap koraeste második számú együttesünket, a Vasas SC-t „fogadta” a bajnoki negyeddöntő első összecsapásán.
Giannis Athanasopoulos kezdőhatosában Tyrah Ariail, Karin Sunderlikova, Carolina Leite, Michelle Ohwobete, Glemboczki Zóra és Fekete Fanni kapott bizalmat, míg a liberó Juhár Dalma volt.
Kőnig Gábor Zsombók Eszterre és Manninger Lucára sem számíthatott, így Botyánszki Fanni kezdett átlóban. Rajta kívül Kiss Nóra, Kiss Lilla, Mihálszki Vilma, Kokas Zsófia és Zsombók Anna játszott, a liberók váltásban Stankovics Alinda és Balogh Emma voltak.

Mindkét csapat jó szervákkal igyekezett nehéz helyzetbe hozni ellenfelét, ez többször sikerült is mindkét félnek (8-6). Fiókcsapatunk beragadt egy állásba (11-6), Kőnig pedig 14-7-nél már másodszor kért időt. A folytatásban mindkét edző több helyen is változtat ott csapatán, de címvédő együttesünk simán behúzta a szettet (25-9, 1-0).
A második szettre a hazaiaknál maradt Darija Ivanova, Ohwobete átló lett, az SC-ben pedig Kokast Teleki Anna váltotta. A felvonás első harmadában ezúttal is jól tartották magukat fiataljaink, de a Vasas Óbuda egy jó nyitó- és blokksorozattal előbb 12-7-re, majd 16-7-re is ellépett. Kőnig együttese ezúttal azonban nem adta könnyen magát, a folytatásban Kiss Lilla vezérletével, jó mezőnymunkával, több szép labdamenet megnyerésével nem szakadtak le jobban – a játszma legvégén pedig szurkolóink a hosszú kihagyás után visszatérő Erőss Mirtillt is a pályán köszönthették (25-18,2-0).

A harmadik etap elején ismét „beragadt” fiókcsapatunk (7-2), de Kőnig időkérése rendet tett a fejekben, mert ezt követően állandósult a különbség, sőt, Athanasopoulosnak a meccs során először időt kellett kérnie (10-9). Szorosan alakult a szett középső része, mert a két csapat közel azonos szinten teljesített – de míg az egyiknek ez dicséret volt, a másikra nézve inkább kritika (15-14). A hajrára aztán összekapta magát a címvédő, s végül 80 perc alatt lezárta a találkozót (25-18, 3-0).
Folytatás szerdán a Vasas SC pályaválasztása mellett.
EXTRALIGA, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Folyondár utca, 160 néző. Vezette: Varjasi, Árpás
Vasas Óbuda: Ariail 12, Leite 5, Ohwobete 19, Fekete 7, Sunderlikova 3, Glemboczki 6. Csere: Juhár (liberó), Csereklye 2, Ivanova 5, Sinka 1, Boskó. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos
Vasas SC: Mihálszki 3, Zsombók A. 11, Kiss N. 2, Kiss L. 14, Kokas, Botyánszki 4. Csere: Stankovics, Balogh E. (liberók), Réthelyi O., Butor. Vezetőedző: Kőnig Gábor
Gratulálok a győzelemhez, amit nem megszokott felállásunkban sikerült kivívni. Ennek ellenére is meggyőző volt, de fiókcsapatunknak is jár az elismerés, mert küzdöttek, hajtottak minden labdáért. Kőnig Gábornak pedig gratulálok az újabb gyermekáldáshoz!
Mondhatnám, hogy jól kezdtünk, de ez aztán gyorsan átfordult: az elmúlt meccsekhez hasonlóan lagymatag volt az első játszma, amiben a Vasas is megnyitott bennünket, amivel nem igazán tudtunk mit kezdeni. A második és a harmadik szett már sokkal jobb volt, egy-két labdamenetnek kimondottan örültem, mert mertünk vagányok lenni, és a folytatásban is erre lesz szükségünk. Összességében elégedett vagyok, első csapatunknak pedig gratulálok, reális eredmény született.