Ez nem a mi napunk volt

Fiókcsapatunk, a Vasas SC simán kikapott a TFSE otthonában, így nyolcadik helyen zárta az alapszakaszt.

Fiókcsapatunk, a Vasas SC vasárnap este azzal a tudattal látogatott a TFSE otthonába az alapszakasz zárásán, hogy ha nyer, hetedik lesz és elkerüli a címvédő Vasas Óbudát a negyeddöntőben.

Kőnig Gábor kezdőcsapatát Kiss Nóra, Zsombók Eszter, Kiss Lilla, Botyánszki Fanni, Zsombók Anna és Csereklye Zsófia alkotta, a liberó ezúttal is Balogh Emma és Stankovics Alinda voltak váltásban.

Sajnos a tét úgy tűnt, alaposan rányomja a bélyegét lányaink teljesístményére, az első szettben ugyanis Tatár Gréta, Tátrai Zsanett és Kis Dorottya jó megolásaival villámgyorsan 15-5-öt mutaott az eredményjelző, amin ugyan még tudtunk kozmetikázni, villámgyorsan hátrányba kerültünk (25-18, 1-0).

A második szettre maradt irányítani Butor Anna, s centereink, valamint Zsombók Eszter vezérletével ezúttal mi építettünk ki hamar biztosnak tűnő különbséget (2-6, 6-13). 19-13-as, illetve 21-16-os előnyünknél sem utalt arra semmi, hogy akár még bajba is kerülhetünk, azonban bajba kerültünk: Tatár előbb támadásokkal, majd jó nyitósorozatával szomorította csapatunkat, a TFSE pedig előbb egyenlített, behúzta ezt a játszmát is (25-23, 2-0).

A nagy előnyről elveszített felvonás érezhetően rányomta a bélyegét a folytatásra: Kőnig ugyan időkérésekkel és cserékkel is próbálta megtalálni együttese aznapi ideális felállását, de az egyetemisták 14-4-re elhúztak, és nem sokkal később lezárták a mérkőzést, megszerezve a hetedik helyet (25-15, 3-0).

Folytatás vasárnap a Vasas Óbuda ellen a negyeddöntő első mérkőzésén

EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 18. (UTOLSÓ) FORDULÓ

3
TFSE
0
Vasas SC
(18, 23, 15)

Dr. Koltai Jenő Sportközpont, 200 néző. Vezette: Kiss N., Adler

TFSE: Boros 5, Tatár 14, Zen 3, Kis D. 13, Tátrai Zs. 5, Nagy V. 11. Csere: Weidemann, Kucsera (liberók), Rádosi, Vértes Sz., Báder, Olcsváry. Vezetőedző: Jókay Zoltán

Vasas SC: Kiss N., Kiss L. 6, Zsombók A. 10, Zsombók E. 11, Botyánszki 8, Csereklye 5. Csere: Balogh E., Stankovics (liberók), Butor 1, Réthelyi 2. Vezetőedző: Kőnig Gábor

EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Az elmúlt mérkőzésekhez hasonlóan gyengén kezdtünk és későn ébredtünk, és bár a második szettben végig vezettünk, annak végjátékának elbukása megpecsételte a sorsunkat. A TFSE teljesen megérdemelten nyert, gratulálok nekik, mi meg készülünk a továbbiakra.
Kőnig Gábor

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató