Az első két szettben nagy küzdelemre késztette a legutóbbi bronzérmest fiókcsapatunk.
Fiókcsapatunk, a Vasas SC a szombati, bravúros Békéscsaba-verés után a Kaposvárt fogadta a Folyondár utcában.
Kőnig Gábor nem változtatott nyertes kezdőcsapatán, abban ezúttal is Kiss Lillának, Botyánszki Fanninak, Csereklye Zsófiának, Zsombók Annának, Kiss Nórának és Zsombók Eszternek szavazott bizalmat, a liberó pedig Balogh Emma volt.

Jól kezdtük ezt a mérkőzést is, Kiss Lilla vezérletével tartottuk a lépést ellenfelünkkel, de amikor a blokkvédekezésünk nem volt az igazi, a Kaspovár ellépett (8-13). Kőnig második időkérése után stabilzálni tudtuk a játékunkat ugyan, de ez csak arra volt elég, hogy tartsuk a lépést a somogyiakkal, a fordítás nem sikerült (21-25, 0-1).
A második szettben sem teljesítettünk rosszul, sőt, 8-7-nél – a mérkőzés során először – vezettünk is. Vinecnt Lacombe-nak kisvártatva időt is kellett kérnie (10-7), de változatos támadójátékunkra ekkor nem volt ellenszere együttesének (16-12). A folytatásban Roberta Rabelo vezérletével kiegyenlítettek a somogyiak (19-19), majd bár 22-20-ra elhúztunk, a KNRC sorozatban három megszerzett ponttal fordított, majd bár megvoltak a lehetőségeink, ezt a szettet is a vendégek vitték (23-25, 0-2).

A harmadik etapra érkezett a betegsége után visszatérő csapatkapitány, Stankovics Alinda, majd 4-8-nál Butor Anna is érkezett. Kőnignek hamarosan időt is kellett kérnie, mert együttese játékában ezúttal sok volt a hiba, de lányai ezt követően sem tudtak újítani (6-13). Edzőnk cserékkel is próbálkozott, de hamarosan már tízzel vezetett a Kaposvár, amely megérdemelten távozott győzelemmel a Folyondár utcából (13-25, 0-3).
Folytatás vasárnap a címvédő Vasas Óbuda ellen, „idegenben”.
EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 11. FORDULÓ
Folyondár utca, 77 néző. Vezette: Selega, Takács Á.
Vasas SC: Kiss N., Botyánszki 5, Zsombók A. 11, Zsombók E. 11, Kiss L. 11, Csereklye 3. Csere: Balogh E.. Stankovics (liberók), Butor, Teleki, Mihálszki 2, Réthelyi, Manninger, Kokas 1. Vezetőedző: Kőnig Gábor
KNRC: Rabelo 20, Horváth L. 5, Richter 16, Fegyik 6, Giorgi 8, Bagyinka 5. Csere: Szerencsés (liberó), Kalmár. Vezetőedző: Vincent Lacombe
Az első két szettel elégedett vagyok, függetlenül attól, hogy szorosan, de elveszítettük azokat. A második végéért kár, azt gondolom, azt végig irányítottuk. A harmadik játszmára elfogyott a lendület, akkor megérdemelten lett ekkora a különbség. Elmarasztalni azonban nem tudom a csapatot, a szurkolóknak pedig köszönjük a mai támogatást is.