Sarlós Márton: jövőre is a legmagasabb célokért fogunk küzdeni

Csapatunk ügyvezetője az előző idény mellett röviden a következő szezonról is nyilatkozott évzáró interjújában.

Mint arról vasárnap beszámoltunk, öt játékos biztosan távozik első számú együttesünktől, a Vasas Óbudától. Tóth Sára, Fatoumatta Sillah, Taylor Bannister, Ayshan Abdulazimova és Török Kata mindannyian aranybetűkkel írták be magukat szakosztályunk történelemkönyvébe, az élet azonban nem áll meg, a profi sportnak az is része, hogy olykor fájó döntéseket kell meghozni.

„Első számú csapatunk, a Vasas Óbuda a MEVZA-Szuperkupa győzelemmel már az idény elején jelezte, hogy nem tervez lassítani az elmúlt évek sikerei után sem, de a Giannis Athanasopoulos vezette szakmai stábbal és kiváló játékoskeretünkkel nem is lehetett más célunk. Hosszú évek óta építkeztünk a nemzetközi áttörés irányába és azt gondolom, hogy az idei évben ez maximálisan sikerült is. Már-már természetesnek vesszük – pedig néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt -, hogy a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepel a csapatunk, idén azonban a francia Nantes-ot oda-vissza legyőzve még nagyobb bravúrt hajtottunk végre, öt szerzett hat, csoportharmadikként tavasszal is folytathattuk nemzetközi szereplésünket. A CEV Kupában végül bronzérmet szerzett együttesünk, beállítva ezzel a magyar röplabdázás modernkori történetének legjobb nemzetközi eredményét” – mondta honlapunknak az ügyvezető.

Sarlós Márton kiemelte, a honi kiírásokban sorozatban negyedik évben is tarolni tudott a csapat, amely a Magyar Kupát ismét veretlenül hódította el, míg az Extraliga döntőjében az örök rivális Békéscsabát tudtuk három mérkőzésből felülmúlni, helyenként egészen parádés teljesítménnyel.

„Egy fantasztikus játékoskeret és egy hasonlóan kiváló szakmai- és háttérstáb sokéves munkájának megkoronázása volt az idei szezon, amiért ismételten hatalmas köszönet jár Jámbor Jánosnak, aki nélkül a Vasas Óbuda modernkori sikertörténete elképzelhetetlen lenne. Ő tette lehetővé, hogy sokszoros bajnok és kupagyőztes játékosokat búcsúztathatunk, a magyar sport világában pedig elképesztően ritka – a röplabdában pedig példa nélküli -, hogy egy támogató ilyen mértékben, gyakorlatilag egy személyben álljon be egy csapat mögé és hosszú éveken keresztül végigvezesse azt a legnagyobb sikerekig” – mondta a Vasas Röplabda Kft. tulajdonosáról Sarlós Márton.

Ügyvezetőnk hangsúlyozta, hogy Jámbor úr nélkül ma biztosan nem lenne tízszeres bajnok a Vasas Óbuda és nem láthattunk volna piros-kék mezben olyan fantasztikus játékosokat, akik hétről-hétre pályára léptek klubunkban az elmúlt években.

„Köszönjük a Linartech Kft., a Pannonbau-Budapest Kft., valamint az Alprosys Kft. hosszú évekre visszanyúló támogatását és János, szeretnék neked én is személyesen, az egész stáb és csapatunk nevében mindent megköszönni, hiszen nélküled és az általad vezetett cégek nélkül nem tartanánk ma itt” – mondta Sarlós, aki tulajdonos-főszponzorunk mellett köszönetet mondott többi támogatónknak is: a Vasas SC-nek és vezetőségének, Torma Zsoltnak és a Torma Pincészetnek, az ÉtkezzJól-nak, valamint mezszponzorunknak, a Ninesquarednek is.

„Köszönjük a The Kopjary Water Kft-nek, hogy csapataink mérkőzéseire palackozott ásványvizet biztosítottak., köszönet illeti a Kristály Kft-t is, akiktől a CEV Kupa elődöntő mérkőzéseire kaptunk támogatást, bízom benne, hogy egy hosszútávú együttműködés első lépéseként. Továbbá köszönetet mondok a Magyar Röplabda Szövetségnek és munkatársainak is, akik nélkül egészen biztosan nem tudtunk volna ilyen magas színvonalú hazai Bajnokok Ligája mérkőzéseket rendezni” – tette hozzá Sarlós Márton.

„János mellett a másik legnagyobb köszönet ugyanakkor a játékosoknak jár, hiszen ezekért a sikerekért ők dolgoztak nap, mint nap. Hiszem, hogy nálunk játszottak az Extraliga legjobb légiósai, legjobb magyar játékosai és legnagyobb fiatal tehetségei is, az idei három aranyérem az ő közös munkájuk eredménye. Köszönöm a munkáját Európa egyik legjobb edzőjének, Giannisnak, aki évek óta sikereink egyik alapköve, valamint az általa vezetett szakmai stábnak, Kikinek, Gyurinak, Andrásnak és Csabinak. Az egészségügyi stábnak, Gerinek, Zsoltnak, Zsombinak és Dokinak, a háttérben dolgozó jobbkezemnek Gábornak, valamint a csapat arculatát építő Orsinak. Köszönet illeti technikus-jegyzőkönyvvezetőnket, Grétit, pályamenedzserünket Mátét, állandó sofőrünket Gábort, valamint pénzügyi- és könyvelési háttércsapatunkat Erikát, Katit és Piroskát. Remek csapatot alkottok, alkotunk így együtt és bízom benne, hogy sokáig folytatjuk még a közös munkát. Szeretném kiemelni továbbá Kovács István grafikusunkat is, akiről talán kevesebb szó esik, de munkáit az egész szezon során élvezhetjük, legyen szó social media bejegyzésekről, mezeinkről, szurkolói pólókról, illetve minden csodálatos dekorációs elemről” – folytatta Sarlós, aki külön kitért szurkolóinkra is.

„Szeretném megköszönni a támogatást a világ legjobb szurkolótáborának. Sokszor, sok helyen elmondtam pár, de elképesztően jó érzés, hogy mindenhová követik mindkét csapatunkat, legyen szó Békéscsabáról, Nyíregyházáról vagy épp Törökországról. Miattuk és értük éri meg igazán dolgozni, nagyon köszönjük a soha véget nem érő támogatást, rengeteg szeretet és apró gesztust, amivel mindig jelzitek, hogy mögöttünk álltok” – zárta a nagycsapattal kapcsolatos részt Sarlós.

Fiókcsapatunkkal, a hetedik helyen végzett Vasas SC-vel kapcsolatban arról beszélt, hogy ennek a csapatnak az Extraliga mezőnyében az elsődleges célja nem az eredmények hajszolása, hanem fiatal magyar tehetségeknek a folyamatos játéklehetőség biztosítása, hogy az itt megszerzett tapasztalatoknak köszönhetően a későbbiek folyamán akár első számú csapatunk, akár más extraligás klubok meghatározó játékosaivá nőhessék ki magukat.

„Ahogyan arra számítottunk, a bemutatkozó szezon során a hullámhegyek mellett komolyabb hullámvölgyek is vártak a csapatra, de én azt gondolom, hogy a társaság igazi erejét épp az mutatja, hogy ezekre az egyébként teljesen természetes mélypontokra mindig tudott csattanós választ adni és még keményebben küzdeni a folytatásban. Sok emlékezetes meccset vívott az idény során ez az együttes, legyen szó akár az UTE elleni alapszakasz mérkőzésről, a Fehérvár elleni idegenbeli sikerről vagy épp a Balatonfüred ellen hatalmas küzdelemben megnyert záró találkozóról. A bemutatkozó szezonban megszerzett hetedik hely, az Extraliga egyedüli színmagyar csapataként azt gondolom magáért beszél, gratulálok Lányok, Fanni, Gábor, Zsombi! Ahogyan utaltam rá, ez az együttes +közös gyermek+, így ezúton is nagyon köszönöm Jámbor János többségi tulajdonosnak, valamint Markovits Lászlónak, Polgár-Veres Árpádnak és Szabó Pap-Gergőnek a Vasas SC elnökének és elnökhelyetteseinek, hogy lehetővé tették ennek a csapatnak a létrejöttét és támogatták munkáját a szezon során, hiszek benne, hogy maradandó értéket teremtettünk. Köszönöm továbbá munkáját az utánpótlás korábbi és jelenlegi szakosztályvezetőjének, Kovács Andreának és Tormási Orsolyának is, még egyszer gratulálok mindenkinek” – zárta az interjút az ügyvezető, aki ismét jelezte: a Vasas Óbuda nem esik szét és jövőre is a legmagasabb célokért fogunk küzdeni!

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató