Ez nem a mi napunk volt…

Fiókcsapatunk ezúttal kifejezetten gyenge teljesítményt nyújtott, így vereséggel kezdte a Szent Benedek RA elleni helyosztót.

Fiókcsapatunk, a Vasas SC szerda este a Szent Benedek RA-t fogadta a hetedik helyért rendezett párharc első mérkőzésén.

Kőnig Gábor a kezdőcsapatában Sinka Dalmának, Botyánszki Fanninak, Rieder Evelinnek, Zsombók Annának, Kiss Nórának és Zsombók Eszternek szavazott bizalmat, a liberó Balogh Emma és Stankovics Alinda voltak.

Bátortalanul és nem is túl jól kezdtünk, így Kőnig 4-8-nál máris időt kért. Az amerikai Naomi Francóval nem igazán tudtunk mit kezdeni, emellett a ki nem kényszerített hibáinkból is sokkal több volt, mint amennyire szükségünk lett volna (7-17). Kőnig cserékkel igyekezett életet lehelni csapatába, de ez nem igazán sikerült (9-25, 0-1).

A második szettet Kiss Lillával, Altorjay Virággal és Szemler Krinával, de 0-4-gyel kezdtük. Altorjay nyitósorozatával mínusz ötről zárkóztunk vissza (6-7), majd Kiss Lilla támadásával már egyenlő volt. Elkezdtünk jól védekezni, de pár megingásunkat azonnal kihasználta a Franco vezérletével támadásban továbbra is sokkal hatékonyabb SZBRA (15-19). Bár a hajrában többször felcsillant a remény az újabb egyenlítésre, végül ezt a játszmá is elvitte a füredi csapat (23-25, 0-2).

A harmadik felvonást újra a Zsombók testvérekkel kezdtük, s ezúttal nem ragadtunk be a rajtnál (6-4). A fürediek sorozatban hat ponttal fordítottak, Kőnig időt kért és feladót cserélt, de úgy tűnt, nem tudunk megújulni (8-14). A vendégek remek napot fogtak ki és jól röplabdáztak, mi pedig a bizonytalan nyitásfogadásunkból nem igazán tudtunk hatékonyan építkezni támadásban sem, ezek együttesen pedig a vereségünket okozták (18-25, 0-3).

Folytatás húsvétvasárnap Balatonfüreden, 18 órától.

EXTRALIGA, A 7. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS

0
Vasas SC
3
Szent Benedek RA
(-9, -23, -18)

Folyondár utca, 124 néző. Vezette: Szarka, Takács Á.

Vasas SC: Kiss N., Botyánszki 9, Zsombók A. 3, Zsombók E. 8, Sinka 2, Rieder 3. Csere: Stankovics, Balogh E. (liberók), Altorjay 3, Engin, Szemler 1, Kiss L. 9. Vezetőedző: Kőnig Gábor

SZBRA: Kobaidze 14, Hőbe 3, Franco 23, Glibic 9, Szabó K. 6, Susic 4. Csere: Nagy E. (liberó). Vezetőedző: Tomás Varga

EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Először is óriási gratuláció jár az ellenfélnek, mert agresszívan és jól játszott. Amilyen volt az ellenoldal, annak az ellentéte a miénk, nem játszottunk túl fényesen. Ha ez a helyzet áll fent, akkor ekkroa különbség is kialakulhat. Nincs világvége, tudjuk, hogy a játékunk mellett a hozzáállásunkon is óriásit kell javítani, vasárnap sokkal jobb meccsre számítok magunktól.
Kőnig Gábor

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató