Kezdődik a finálé!

Sorozatban negyedik, összességében pedig a tizedik bajnoki címünkért szállunk harcba az MBH-Békéscsaba ellen hétfőn keződő fináléban.

Hétfőn 17.30-kor a Folyondár utcában elkezdődik a női Extraliga döntője, amelyen címvédő, a legutóbbi három kiírásban aranyérmes csapatunk, a Vasas Óbuda az MBH-Békéscsabával találkozik.

A sokak által klasszikusnak nevezett párharc négy év alatt harmadszor jött össze, az egyetlen kivétel a tavalyi finálé, amelyet a Kaposvárral vívtunk. A csabaiak ellen kilencmeccses győzelmi szériában vagyunk, legutóbb még 2023 februárjában maradtunk alul velük szemben, de például a mostani alapszakaszban idegenben 0-2-ről kellett fordítanunk.

Nem ez ugyanakkor az egyetlen ok, ami miatt egyáltalán nem számíthatunk sétagaloppra: egyrészt ez egy bajnoki döntő, s már a négy között a KNRC is megmutatta, hogy ebben a fázisban minden egyes győzelemért alaposan meg kell szenvedni. A BRSE emellett „lendületből jön”, hiszen csak szerdán, az ötödik mecsen zárta le a Nyíregyháza elleni elődöntős párharcát, ráadásul a kezdőcsapata tele van rutinos, sok nagy csatát megélt játékossal.

Az alapszakaszt a BRSE zárta a második helyen, a Fatum elleni elődöntős párharcig bajnokin csak tőlünk kaptak ki Tóth Gábor tanítványai, akik a Magyar Kupában szereztek már egy bronzérmet, hazai porondon ugyanakkor 2018-as bajnoki címük óta várnak az aranyra: azóta a bajnokságban három ezüst- és két bronz-, az MK-ban négy ezüst- és két bronzéremmel gazdagodtak.

Legyünk hétfő este minél többen a Folyondár utcában!

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató