


Fiókcsapatunk remekül játszott a MÁV Előre otthonában az alsóházi helyosztó csütörtöki nyitányán.
Fiókcsapatunk, a Vasas SC közel háromhetes szünet után a MÁV Előre Foxconn elleni alsóházi helyosztó első mérkőzésén folytatta extraligás szereplését.
Kőnig Gábor a kezdőcsapatában Sinka Dalmának, Botyánszki Fanninak, Rieder Evelinnek, Zsombók Annának, Kiss Nórának és Zsombók Eszternek szavazott bizalmat, a liberók Balogh Emma és Stankovics Alinda voltak váltásban.
A mérkőzés első játszmájának elején tartottuk a lépést a hazaiakkal, Sinka két jó sáncával 10-7 volt az állás. Ezt követően a MÁV Előre kihasználta rossz nyitásfogadásainkat és támadási hibáinkat (20-10). Botyánszkit Kiss Lilla váltotta, s bár a végjátékban tudtunk kozmetikázni az eredményen, hátrányból kellett folytatnunk (25-19, 1-0).
A második felvonásra maradt Kiss Lilla, de kezdetben a Zsombók ikrek remeklésével vezettünk. A hazaiak ugyan fordítottak (10-9), de ezt követően Sinka vette hátára csapatunkat, amely többször is elhúzott hárommal, s a hajrához is így érkezett meg (16-19). Zsombók Anna kétszer, Kiss Lilla egyszer „köszönt be” (18-22), és bár négypontos előnyünk után izgulhattunk (22-23), végül kiegyenlítettünk (22-25, 1-1).
A harmadik szettet is jól kezdtük, Sinka mellett ezúttal is a Zsombók testvérek szállították pontjainkat (2-5), de a hazaiak légiósaik vezérletével pillanatok alatt fordítottak (9-5). Hullámzó volt a mérkőzés, hol az egyik, hol a másik csapat szerzett egymás után több pontot is, és bár a végjátékig tartottuk a lépést a fehérváriakkal, ott a rutin diadalmaskodott (25-21, 2-1).
A negyedik etap elején nagyon beragadtunk (7-1), és bár ezt követően többször is látótávolságon belülre zárkóztunk, a hazaiak mindig tudtak újítani (14-10, 17-11, 19-15). A hajrában a két Kiss ászaival még egy utolsó nagy rohamot indítottunk (21-18), de a MÁV Előre lezárta a meccset (25-20, 3-1).
Folytatás jövő szerdán, hazai pályán a második mérkőzésen.
EXTRALIGA, AZ 5-8. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
MÁV Előre Volleyball Center. Vezette: Mezőffy Zs., Takács Á.
MÁV Előre: Markovic 20, Andersson 13, Maiorano 13, Sziládi 3, Szabó L. 6, Michalewicz 7, Pallag 5. Csere: Kovács E. (liberó), Tóth J. 4, Abdul-Rahim , Spándli . Vezetőedző: Kaszap Tamás
Vasas SC: Sinka 15, Zsombók A. 10, Zsombók E. 12, Botyánszki 1, Rieder 10, Kiss N. 3. Csere: Balogh E., Stankovics (liberók), Kiss L. 7, Engin, Olcsváry 3. Vezetőedző: Kőnig Gábor