Kezdődnek az alsóházi helyosztók

Fiókcsapatunk, a Vasas SC a MÁV Előre Foxconn ellen kezd az 5-8. helyért zajló csatározásban.

Fiókcsapatunk, a Vasas SC számára is folytatódik a bajnokság: Kőnig Gábor tanítványai meglehetősen rég, még február 4-én játszottak utoljára olyan tétmérkőzést – akkor a Magyar Kupa-ezüstérmes Kaposvár vendégszerepelt a Folyondár utcában -, amin nem a nagycsapatunk ellen léptek pályára.

Azóta a címvédő Vasas Óbuda elleni mérkőzések voltak terítéken fiataljainknak, akik ugyan mindhárom negyeddöntős meccset 3-0-ra veszítették el, de tisztesen helyt álltak kupagyőztes első csapatunk ellen.

A mieink az alsóházi helyosztó első körében azzal a MÁV Előrével találkoznak, amely a negyeddöntőben 3-1-es összesítéssel búcsúzott a Nyíregyháza ellen, s amelytől az alapszakaszban nem sikerült szettet rabolni.

Lányaink legutóbb február 28-án léptek pályára tétmeccsen, azóta az edzések mellett egy, az NB I-ben listavezető TFSE elleni edzőmérkőzésen csiszolták formájukat.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc első meccse csütörtökön 18 órától lesz a MÁV Előre Olasz utcai új csarnokában.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató