Sarlós Márton: nem fogjuk féllvállról venni a Kaposvárt sem

Ügyvezetőnk az erőltetett menet ellenére is abban bízik, hogy a Vasas Óbuda megvédi címét a Magyar Kupában.

Ugyan a két, Alba Blaj elleni mérkőzés közé beékelődve mindenkor, csak nem ideális időpontban van a DRK Magyar Kupa vasárnap délutáni, miskolci fináléja – amely időpontjának módosításával kapcsolatban minden lehetséges követ megmozgattunk, de erről majd részletesebben egy másik alkalommal írunk -, ennek ellenére is egyértelmű a cél: megszerezni sorozatban negyedik, összességében 17. Magyar Kupa elsőségünket.

Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón a CEV Kupa elődöntőjének első meccse miatt klubunk részéről Sarlós Márton, a Vasas Röplabda Kft. ügyvezetője vett részt.

A sportvezető elmondta, kellemes teher, hogy a női kupadöntő előtt és után még nemzetközi mérkőzéseket is kell játszanunk, éppen ezért a Kaposvár elleni fináléval még nem foglalkoztak, ugyanis egyelőre a CEV Kupa elődöntője volt a fókuszban.

„Igyekszünk levenni a terhet a lányokról, és amit regenerációban hozzá tudunk tenni ahhoz, hogy a lehető legjobb eredménnyel lehozzuk ezt a nyolc napot és három mérkőzést, azt hozzáadjuk. A keret mélységével nincs gond, sok olyan fiatal játékosra számíthatunk, akik tavaly nyáron már a magyar válogatottban is szerephez jutottak. Ennek ellenére sem a román Alba Blaj, sem a Kaposvár nem az a csapat, amelyet félvállról lehetne venni” – fogalmazott Sarlós Márton.

Godó Panna, a története első döntőjére készülő kaposváriak csapatkapitánya elmondta, nem éreznek plusz nyomást amiatt, hogy először játszhatnak finálét, azt pedig tudják, hogy egy jó csapattal fognak találkozni, de igyekezni fognak, hogy a lehető legjobban megnehezítsék a Vasas dolgát.

„Ehhez kulcsfontosságú lesz, hogy jól védekezzünk, mert az ellenfél az egyik legjobban támadó csapat. Élveznünk kell a meccset” – összegzett Godó.

A kupafinálé vasárnap 16 órakor kezdődik a miskolci DVTK Arénában.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató