


Lányaink a Kaposvárral találkoznak majd a négy között, míg fiókcsapatunkra a MÁV Előre vár az alsóházi helyosztók első körében.
Bajnoki és kupacímvédő, CEV Kupa-elődöntős együttesünk, a Vasas Óbuda péntek este 2-0-s előnnyel „fogata” fiókcsapatunkat, a Vasas SC-t az Extraliga negyeddöntőjének harmadik összecsapásán a Folyondár utcában.
A „hazaiak” kezdőjében Ayshan Abdulazimova, Papp Orsolya, Török Kata, Fatoumatta Sillah, Carolina Leite és Taylor Bannister kapott lehetőséget Giannis Athanasopoulostól, a liberó felváltva Juhár Dalma és Szalai Anna voltak, míg az ezúttal vendégként szereplő Vasas SC-ben Sinka Dalma, Botyánszki Fanni, Rieder Evelin, Zsombók Anna, Kiss Nóra és Zsombók Eszter kezdett, a liberók Balogh Emma és Stankovics Alinda voltak váltásban.
Nagycsapatunk Papp révén pontos centertámadásokkal kezdett, Kőnig pedig gyors egymásutánban kétszer is időt kért (6-2, 9-3). Együttese ezúttal nehezen vette fel a ritmust, sok nyitásfogadási bizonytalanság jellemezte tanítványai játékát, így a rengeteg csere ellenére is simán szerezte meg a vezetést címvédő csapatunk (25-10, 1-0).
A második játszma elejére visszatértek a kezdők mindkét oldalon, 3-0-nál Kőnig, 3-5-nél viszont már Athanasopoulos kért időt. Erre a felvonásra kifejezetten szórakoztatóvá vált a mérkőzés, több hosszú labdamenetet is játszottak a felek, de címvédő csapatunk miután fordított, magabiztosan őrizte néhány pontos előnyét (14-12). A hajrá előtt aztán az SC egyenlített (20-20), s Bannisternek kellett előlépnie, hogy ne kerüljön nagyobb bajba címvédő csapatunk (25-23, 2-0).
A harmadik etapot az Óbuda Glemboczki Zórával és Fekete Fannival kezdte, az SC játékosai pedig az elején körbeütötték a pályát (5-0), és bár ezt követően fiataljaink rendezték soraikat, Bannisterrel továbbra sem bírtak (16-8). A hajrában még tovább nőtt a különbség, így címvédő lányaink készülhetnek a Kaposvár elleni elődöntőre (25-11, 3-0).
Folytatás a nagyok számára szerdán 17.00-kor Érden az Alba Blaj ellen CEV Kupa elődöntő első mérkőzésén, míg a fiatalok legközelebb majd az alsóházi bajnoki helyosztókon lépnek pályára március 20. után.
EXTRALIGA, NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Folyondár utca, 70 néző. Vezette: Takács Á., Villás
Vasas Óbuda: Török 4, Abdulazimova 8, Leite 2, Sillah 9, Papp O. 9, Bannister 19. Csere: Juhár, Szalai A. (liberók), Kiss L. 5, Tóth S., Erőss 2, Glemboczki 4. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos
Vasas SC: Kiss N., Sinka 6, Zsombók A. 6, Zsombók E. 5, Botyánszki 7, Rieder 3. Csere: Balogh E., Stankovics (liberók), Solti, Engin, Olcsváry, Kokas. Vezetőedző: Kőnig Gábor
[ertekeles cim=”EDZŐI ÉRTÉKELÉS” szoveg=”Azt gondolom, a helyünkön vagyunk, a realitás talaján kell maradnunk, az alsóházban van a helyünk. Ma a nagy Vasas sokkal agresszívabban nyitott, mint korábban, erre kicsit későn reagáltunk, de annak örülök, hogy a simán elvesztett első játszmára tudtunk válaszolni a másodikban. Sajnos erre jött egy viszontválasz a harmadik szettben, de a másodikra tudunk építeni. Remélem, az alsóházban jó mérkőzéseket tudunk majd játszani, akkor is várjuk szurkolóinkat, a nagyoknak meg sok sikert kívánok mindhárom fronton.” nev=”Kőnig Gábor”