CEV Kupa elődöntőbe jutottunk!

Csapatunk, a Vasas Óbuda 0-2-ről felállva megnyerte azt a két játszmát, ami kellett a lengyel Radomka Radom elbúcsúztatásához.

Bajnoki és kupacímvédő csapatunk kedd este Radomban a CEV Kupa negyeddöntőjének visszavágóján lépett pályára.

A másfél héttel korábbi, érdi mérkőzésen 3-1-re nyertünk, így csak aranyszettel eshettünk ki a sorozatból.

Giannis Athanasopoulos kezdőcsapatában Török Kata, Carolina Leite, Taylor Bannister, Fatoumatta Sillah, Papp Orsolya és Ayshan Abdulazimova szerepelt, a liberó pedig Juhár Dalma és Szalai Anna volt felváltva.

Akárcsak odahaza, ezúttal is gyengén kezdtünk a félig megtelt, ötezer fő befogadására alkalmas csarnokban, Athanasopoulos így gyorsan időt kért (6-1). Szavai csak átmeneti megnyugvást okoztak, 7-4-nél egy hosszú labdamenet végén már a sokadik rontásunkat követtük el, amire a Radom újabb három ponttal felelt a következő időkérésünkig (11-4). Kisvártatva érkezett Glemboczki Zóra, és bár a védekezésünk összeállt, támadásban körbeütöttük a pályát (15-8). Ezt követően ugyan mutattunk életjeleket, de instabil nyitásfogadásunkból nem tudtunk megfelelően építkezni, s végül tíz (!) ki nem kényszerített hibával buktuk el a szettet (25-15, 1-0).

A második játszmára maradt Glemboczki, de négy labdamenet után jött vissza Török (4-1). Valamennyit javult ugyan a játékunk, de valahogy a szikra még hiányzott az egyenlítés ellenére is (8-8). A hazaiak teljesítménye alaposan visszaesett, Gluszak időt kért (9-12), csapata pedig sorozatban szerzett öt ponttal fordított. Ismét szörnyen röplabdáztunk, Bannistert Erőss Mirtill, Pappot Fekete Fanni váltotta, pár jó szervával pedig mínusz egyre visszajöttünk (19-18), mielőtt Gluszak játékmegszakítása után egymás után két szervát, illetve egy fogadást rontottunk… Ez – az ezután következő bírói hibával együtt – már túl sok volt (25-22, 2-0).

A harmadik szettre visszajöttek a kezdőink, s Papp nyitósorozatával úgy tűnt, talán eljött az a bizonyos szikra is (1-5). Sillah is magára talált, a blokkvédekezésünk is mutatott végre életjeleket (2-8). A hazaiak feladót cserélte, két rossz fogadás után pedig Athanasopoulos azonnal időt kért és elég idegesen kérte számon játékosain a teljesítményüket (7-9). Egyenlített a Radom, de ezúttal nem törtünk meg és Papp újabb jó szerváival megint elléptünk hárommal (13-16). A nyitásfogadásunk rendkívül bizonytalan volt egész este, így hullámzott a meccs, mert amint visszajött a Radom, mindig el tudtunk lépni hárommal (22-19). Újabb elrontott szervánk után megint egalizált, majd kétszer is meccslabdához jutott a hazai csapat, amit Sillah hárított. Bannister ásza jelentette a fordulópontot, ami után előbbi lezárta a játékrészt (25-27, 2-1).

A negyedik játszma sem volt a legmagasabb színvonalú, de cserébe szorosan alakult. Kezdetben nálunk volt az előny, aztán a Radom fordított (12-10). Ennél jobban ellépni azonban nem tudott, Gluszak időkérése ellenére a hajrához közeledve már megint mi vezettünk (16-20). A hazaiak nem adták fel, Miilen vezérletével megint megszerezték a vezetést (22-21), de Erőss szerencsés pontja után nekünk volt továbbjutást érő labdánk. Ebből a hazaiak hatot is hárítottak, s közben ők is lezárhatták volna a találkozót, de végül egy rossz támadás után előbbi valósult meg, így biztosítottuk helyünket e legjobb négyben (29-31, 2-2)!

A tét nélküli döntő játszmát ugyan a kezdőinkkel kezdtük, de Athanasopoulos egymás után becserélte Erősst, Tóth Sárát és Glemboczkit is. A térfélcserénél kettővel vezettek a hazaiak (8-6), nálunk kisvártatva már csak magyar játékosok voltak a pályán, s bár a meccset elveszítettük, mi voltunk a boldogabbak a lefújás után  (15-11, 3-2).

Folytatás egy hét múlva, február 25-én a Vasas SC elleni az Extraliga negyeddöntőjének második meccsén a Folyondár utcában, de ezúttal „idegenben”.

CEV KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

3
MOYA Radomka Radom (lengyel)
2
Vasas Óbuda

Radomskie Centrum Sportu, 1994 néző. Vezette: Papadopol (olasz), Parsin (ukrán)

Radom: Milos 12, Witkowska 13, Galkowska 22, Miilen 31, Piotrowska 9, Mayer 1. Csere: Sliwa (liberó), Stachowicz 1, Marszalkowicz, Dabrowska. Vezetőedző: Jakub Gluszak

Vasas Óbuda: Török 5, Papp O. 7, Leite 1, Sillah 29, Abdulazimova 8, Bannister 23. Csere: Juhár, Szalai A. (liberók), Glemboczki 2, Fekete 2, Erőss 3, Tóth S. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos

EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Úgy kezdtük a meccset, ahogy nem akartuk, tíz ki nem kényszerített hibával az első szettben, amit aztán a második játszma második felében is folytattunk. Ezt követően a szünetben megbeszéltük, hogy ez nem a mi csapatunk, meg kell mutatnunk, mire vagyunk képesek. Ezek után megnyertük a nagyon nehéz harmadik játszmát, majd a negyediket is, ami az egyik legőrültebb volt, mióta edzősködöm… A csapat karaktert mutatott, mert 0-2-nél, idegenben sem adta fel, harcoltak a végsőkig. Megmutatták, milyen egységesek, és amióta itt vagyok, az egyik legnagyobb győzelmet arattuk. Szeretném megköszönni minden játékosnak és stábtagnak, mert ez mindannyiunk közös diadala!
Giannis Athanasopoulos

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató