Kezdődik a negyeddöntő

A három, biztos Vasas-Vasas meccs közül csütörtökön játsszuk az elsőt a címvédő Óbuda pályaválasztásával.

Csütörtökön mindkét csapatunk számára elkezdődik az Extraliga negyeddöntője, amelyben címvédő és alapszakaszelső együttesünk, a Vasas Óbuda második számú csapatunk, a Vasas SC-t választotta ellenfélnek.

Az okokról Sarlós Márton ügyvezető korábban elmondta: az Óbuda nemzetközi menetelése miatt – illetve a Folyondár utca jövő hétvégén esedékes világításcseréje okán – a józan ész azt diktálta, hogy ez a párosítás jöjjön létre, így ugyanis senkihez nem kellett alkalmazkodnunk, kvázi akkorra tettük a mérkőzéseket, ami a nagycsapatnak a legjobb volt.

„Szeretném kiemelni, hogy Kőnig Gáborék az első pillanattól fogva partnerek voltak eziránti terveinkben, ezt köszönjük nekik” – tett hozzá Sarlós, aki szerint az pedig még akár jó is tehet a fiataloknak, hogy az iskola mellett ezúttal nem kell kétszer is idegenbe utazniuk, ráadásul legalább háromszor hazai pályán, családjaink, barátaik előtt tudnak pályára lépni.

Az esélyek természetesen a veretlen Óbuda mellett szólnak, még akkor is, ha fiataljaink az utóbbi összecsapásokon javuló formát mutattak. Nagy kérdés azonban, hogy melyik csapatot milyen felállásban fogják pályára küldeni a vezetőedzők, hiszen mindkét együttesben vannak olyanok, akik betegségből vagy sérülésből térnek vissza, illetve akik az utóbbi időben kevesebb játéklehetőséget kaptak. Márpedig a bajnoki hajrában mindenkire szüksége lesz mindkét edzőnek, hiszen a negyeddöntő után kezdődik majd el igazán mindkét csapatunk szezonja, akkor kezdődik a küzdelem az igazi, nagy célokért.

A csütörtöki mérkőzés 19 órakor kezdődik, a párharc pedig majd a CEV Kupa negyeddöntőnk után, február 25-én és 28-án folytatódik.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató