


A Magyar Kupa elődöntőjének vasárnapi visszavágóján magabiztos előnnyel fogadhatjuk a Nyíregyházát.
Mindkét hazai fronton címvédő csapatunk, a Vasas Óbuda sűrű időszak közepén van: lányaink múlt vasárnap Nyíregyházán 3-1-es győzelmet arattak a Magyar Kupa elődöntőjének első felvonásán, majd csütörtökön, Érden ugyancsak négy szettben legyőzték a lengyel Radomot a CEV Kupa negyeddöntőjének első meccsén.
Előbbi párharc visszavágójára kerül sor most vasárnap a Folyondár utcában, amely mérkőzésen ha legalább két szettet nyerünk, sorozatban negyedszer is biztosítjuk helyünket a fináléban.
A nyírségiek ellen a mostani szezonban három meccsből három siker a mérlegünk, s csak a legutóbbi összecsapáson veszítettünk játszmát, ellenfelünk azonban azóta Darija Ivanova személyében új, bolgár ütőjátékossal erősített, aki a mostani találkozón már bevethető lesz.
A Fatum elleni győzelmi sorozatunk 2021 októbere óta íródik, azóta 14 mérkőzést nyertünk meg megszakítás nélkül ellenük.
Ennek ellenére sem a stáb, sem a lányaink nem veszik félvállról a soron következő találkozót, amelyre ugyanúgy készültek, mint a korábbi összecsapásokra, hiszen egy nyomás nélkül játszó ellenfél igen veszélyes lehet.
A mérkőzés 17 órakor kezdődik.