Két szoros SC-s szett a Kaposvár ellen

Fiataljaink az első két játszmában alaposan megnehezítették kupaelődöntős ellenfelük dolgát.

Fiókcsapatunk, a Vasas SC kedd este az alapszakasz zárásán a kupaelődöntős Kaposvárt fogadta a Folyondár utcában.

A két együttes első találkozóját 3-0-ra nyerték a somogyiak, akik azóta ráadásul két új játékost igazoltak. Emellett az önbizalomnak sem lehettek híján, ugyanis az MK-elődöntő szombati, első mérkőzésén odahaza 3-1-re legyőztéka Békéscsabát, így kedvező helyzetből várhatják a visszavágót.

Kőnig Gábor továbbra sem számíthatott Szemler Krinára, illetve Stankovics Alinda sem volt ott társaival. A kezdőben ezúttal is Sinka Dalma, Botyánszki Fanni, az újdonsült csapatkapitány Rieder Evelin, Zsombók Anna, Engin Lilien és Olcsváry Dóra játszott, a liberó Balogh Emma volt.

Az első játszmában jól kezdtünk, Zsombók Anna blokkjai után Vincent Lacombe-nak időt kellett kérnie (8-5). Csapata ettől magára talált és fordított (12-13), főleg a szerb Tosic volt elemében. Ugyan a hajráig tartottuk a két-hárompontos különbséget, a KNRC elvitte a nyitófelvonást (21-25, 0-1).

A második szettben is hasonló volt a képlet, csak itt az elején jobbára a vendégek vezettek. Ekkor is jó blokkjaink jelentették a fordulópontot: előbb ismét Zsombók Anna köszönt be kétszer, majd a csereként beszálló Kiss Nóra sánca után Lacombe magához rendelte tanítványait (19-17). Ezt követően épp az ő együttese jelentkezett három remek sánccal is, s 20-19-es előnyünk után már nem tudtunk több labdamenetet nyerni (20-25, 0-2).

A harmadik felvonásba nis vezettünk még 9-8-ra, de a KNRC hamar fordított és előnyét folyamatosan növelve, a végén nagy különbséggel lezárta a mérkőzést, ebben a játékrészben ugyanakkor bemutatkozott az Extraligában U20-as csapatunk egyik centere, Kokas Zsófia (16-25, 0-3).

Folytatás a bajnoki negyeddöntőben.

EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 14. FORDULÓ

0
Vasas SC
3
KNRC
(-21, -21, -16)

Folyondár utca, 80 néző. Vezette: Halász E., Szabó P.

Vasas SC: Botyánszki 9, Zsombók A. 6, Olcsváry 5, Sinka 6, Rieder 3, Engin 1. Csere: Balogh E. (liberó), Kiss N. 2, Zsombók E. 2, Kokas. Vezetőedző: Kőnig Gábor

KNRC: Kotormán 2, Fayad 13, Jovanovic 7, Tosic 21, Godó 7, Szerényi 9. Csere: Nagy-Hegyesi (liberó),

EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Azt gondolom a vereség ellenére is jó mérkőzést játszottunk, az alapszakasz zárásaként ismét a szebbik arcát mutatta a csapat. A blokkvédekezésünk jól működött, ami jó alap lehet a jövőre nézve. Szurkolóinknak köszönjük az eddigi támogatást, a rövid szünet után is várjuk őket szeretettel!
Kőnig Gábor

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató