


Kőnig Gábor tanítványai csak rövid időközökben tudták megnehezíteni a MÁV Előre Foxconn dolgát.
Fiókcsapatunk, a Vasas SC szerda délután a MÁV Előre otthonában lépett pályára.
A két csapat pár héttel korábbi, budapesti meccsén a négy közé kerülésért hajtó székesfehérváriak 3-0-ra nyertek, s most is ők számítottak a találkozó esélyeseinek.
Kőnig Gábor kerete némileg ezúttal is foghíja volt, ugyanis Szemler Krinára nem számíthatott a szakember.
A kezdőcsapatban így aztán Rieder Evelin, Zsombók Anna, Zsombók Eszter, Engin Lilien, Botyánszki Fanni és Sinka Dalma szerepelt, liberóposzton egymást váltotta Stankovics Alinda és Balogh Emma.
Az első szettben a pontosabban játszó fehérváriak hamar közel tízpontos előnyt alakítottak ki, amit bár csapatunk a hajrában kozmetikázott, végül hátrányba került (25-20, 1-0). A második felvonásban aztán szinte semmi nem jött össze együttesünknek, a hazaiak kedvükre szerezték a pontjaikat s simán duplázták meg összetett előnyüket (25-12, 2-0).
A harmadik szettre több helyen is változtatott csapatán Kőnig Gábor, aminek hatására együttese javuló teljesítményt mutatott, azonban így sem tudta jelentősen megnehezíteni az Isa Andersson vezette hazaiak dolgát, akik kicsit több mint egy óra alatt lezárták a találkozót (25-17, 3-0).
Folytatás szombaton 19 órától az UTE ellen, idegenben.
EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 5. FORDULÓ
MÁV Előre Volleyball Center, 50 néző. Vezette: Takács Á., Sík
MÁV Előre: Orosz 2, Michalewicz 1, Markovic 11, Andersson 17, Abdul-Rahim 11, Pallag 6. Csere: Kovács E. (liberó), Spándli, Maiorano 1, Tóth J. 1, Szabó Lilianna 4 . Vezetőedző: Kaszap Tamás
Vasas SC: Engin, Botyánszki 6, Zsombók A. 3, Zsombók E. 2, Sinka 2, Rieder 6. Csere: Stankovics, Balogh E. (liberók), Mihálszki 3, Kiss N. 1, Altorjay, Olcsváry 2. Vezetőedző: Kőnig Gábor