Újpesten folytatja címvédő csapatunk

Az egymás elleni kupanegyeddöntő óta három új légióst igazoló lila-fehérek ellen folytatjuk az Extraligát.

Már biztosan alapszakaszelső, címvédő csapatunk, a Vasas Óbuda szombaton 18.15-kor az UTE vendégeként folytatja az Extraligát.

Írhatnánk, hogy jól ismerjük a fővárosi riválisunkat, ugyanis fiókcsapatunk és első számú együttesünk egyaránt háromszor játszott már velük – kétszer-kétszer a Magyar Kupában, egyszer pedig a bajnokságban -, ugyanakkor az elmúlt hetekben nagy volt a jövés-menés a lila-fehéreknél.

Az elmúlt időszakban távozott Alper Erdogus csapatából a bolgár Emileta Racseva, az ukrán Jevhenyija Hober, valamint a szerb Bozica Markovic is, őket a három, már meglévő kubai légiós – Lisania Grafort, Greisy Finé Martínez és Whitney James mellett egy negyedikkel, Claudia Tarinnal, valamint a szerb center Katarina Canakkal, és a Szent Benedek RA-tól megszerzett szlovák ütő Simona Jelinkovával pótolták, így összesen már kilenc (!) szerződtetett külföldinél járnak a mostani idényben. Érdekesség, hogy a második legtöbb légióst foglalkoztató csapatoknak is csak hat-hat nem magyar játékosa van.

Ami az UTE elleni eddigi meccseinket illeti, a hazai bajnokin az akkor még hozzánk hasonlóan veretlen rivális egy szettet elvitt a Folyondárból, de a Magyar Kupában két sima, 3-0-s győzelemmel biztosítottuk elődöntős helyünket. Az UTE az előző egymás elleni Extraliga-találkozó óta öt bajnokijából négyszer kikapott – csak a nyeretlenül sereghajtó Szent Benedek RA-t tudta legyőzni -, így összeségében legutóbbi hat Extraliga-összecsapásából ötször maradt alul, s ezeken csak négy szettet nyert.

Nyilván az új játékosok új lendületet hoznak majd az újpestiekhez, így aztán a szerdai, fárasztó BL-mérkőzés után sem szabad félvállról venni a találkozót, már csak azért sem, mert az újpesti teremben nem a legegyszerűbb játszani. A játékosok és a stáb ennek jegyében készült az összecsapásra, melyet az M4 Sport+ élőben közvetít.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató