Újabb három pont a zsákban

Címvédő csapatunk, a Vasas Óbuda ezúttal az U19-es válogatott ellen gyűjtötte be mindhárom pontot.

Bajnoki- és Magyar Kupa-címvédő csapatunk, a Vasas Óbuda pénteken az U19-es magyar válogatottnál vendégszerepelt Monoron az Extraligában. A fiataloknak ez volt az első meccse a nyolcból, míg a mieinknek így nem kellett két teljes hetet meccs nélkül töltenie a soron következő, Kaposvár elleni pénteki találkozóig.

Giannis Athanasopoulos kezdőcsapatában ezúttal Carolina Leite, Erőss Mirtill, Török Kata, Glemboczki Zóra, a sérüléséből visszatérő Ayshan Abdulazimova, valamint Papp Orsolya szerepelt, míg a liberó Szalai Anna volt.

A túloldalon több vasasos játékos is volt, a kezdőben közülük Zsombók Anna szerepelt.

Három ponttal, közte két jó blokkal kezdtünk, s bár a folytatásban az utánpótlás-válogatott is feliratkozott az eredményjelzőre, Horváth András szövetségi edzőnek hamarosan időt kellett kérnie (5-10). Csapata játéka ettől sem javult, szinte tetszés szerint szereztük pontjainkat (7-16), a hajrára Tóth Sára és Botyánszki Fanni is beszállt, de ettől sem változott a mérkőzés képe (14-25, 0-1).

A második felvonást a túloldalon már Zsombók Eszter kezdte, a válogatott játéka pedig lényegesen jobb volt, mint korábban (7-5). Nálunk elég sok volt a pontatlanság, emiatt a szett derekáig szoros volt az állás. Török ejtéseivel fordítottunk (12-13), az ellenfél jó szervái ellenére stabilizáltuk a nyitásfogadásunkat, így könnyebben tudtunk építkezni. Horváth András időkérése (17-19) ellenére tovább növeltük előnyünket, s végül nem kellett izgulnunk (21-25, 0-2).

A harmadik etapot Tóthtal, valamint az előző szett közepén beállt Fekete Fannival kezdtük, s Erőss vezérletével gyorsan magabiztos előnyt építettünk ki (3-7). A folytatásban ugyanakkor nem engedett minket messzebb a nemzeti csapat, amely ezúttal is felvette a kesztyűt együttesünkkel, sőt, kisvártatva egyenlített is (15-15). Ezt már Athanasopoulos sem hagyta szó nélkül, hangját felemelve kérte számon játékosai teljesítményét, akik ezt követően összekapták magukat, és mindössze két pontot engedélyeztek ellenfelüknek (17—25, 0-3).

Folytatás jövő pénteken 17 órakor a tavasszal döntős Kaposvár ellen a Folyondár utcában.

EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ

0
U19-es válogatott
3
Vasas Óbuda
(-14, -21, -17)

Monor, Városi Sportcsarnok, 80 néző. Vezette: Horváth M., Takács Á.

U19: Pampuch 10, Zsombók A. 9, Németh L. 1, Gajdács 5, Csereklye 6, Piros 1. Csere: Pusztai (liberó), Zsombók E. 8, Kristóf. Szövetségi edző: Horváth András

Vasas Óbuda: Leite, Török K. 9, Papp O. 3, Erőss 22, Glemboczki 8, Abdulazimova 12. Csere: Szalai A. (liberó), Tóth S., Botyánszki 2, Fekete F. 3. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos

EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Fontos meccs volt ez, mert tudtunk azoknak a játékosoknak is lehetőséget adni, akik eddig kevesebbet játszottak. Láttam jó és kevésbé jó dolgokat is, de a legfontosabb, hogy megszereztük a három pontot, és mindenki élt az eséllyel. Jön az eddigi legfontosabb hetünk a Kaposvár elleni meccsel, majd a Bajnokok Ligája nyitánnyal, mostantól arra készülünk.
Giannis Athanasopoulos

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató