Vasas vs Vasas: egy meccs, ami mindenkinek „nagyon furcsa lesz”

Szerdán mindkét csapatunk, a címvédő Vasas Óbuda és az újonc Vasas SC is elkezdi az Extraliga 2024/25-ös idényét egy olyan, egymás elleni mérkőzésen, amely minden résztvevőnek furcsa lesz.

Nem akármilyen találkozóval indul számunkra a magyar élvonal új idénye: a Folyondár utcában ugyanis a Vasas látogat a Vasashoz. Vagy ha úgy jobban tetszik, a Vasas a Vasast fogadja.

Az előzmények mindenki számára ismertek, a júliusi bejelentés óta eltelt időben pedig a helyzet szürrealitása – legalábbis a főszereplők véleménye alapján – alig változott.

„Érdekes, szokatlan és igen fura lesz ez a meccs, még akkor is, ha az utánpótlásban azért már én is vezettem saját klubom ellen a csapatomat” – árulta el honlapunk érdeklődésére Kőnig Gábor, a Vasas SC vezetőedzője.

Míg a nagyok nemzetközi felkészülési tornákon, valamint a MEVZA Szuperkupa megnyerésével készültek az idényre, addig a fiatalok hazai edzőmeccsekkel hangolódtak a szezonra. Kőnig ennek kapcsán elmondta, jó hangulatban telt a felkészülésük, az új csapat építése rendben halad, ugyanakkor ahogy arról már korábban is beszélt, vélhetően nem október-novemberben fogják azt a játékukat játszani, amit ő látni szeretne.

„Építgettük a kapcsolatokat a pályán és azon kívül is, a lényeg, hogy az a küzdeni tudása legyen meg a csapatnak, amit az edzéseken is mutatnak. Sokat gondolkodtam, hogy ez, vagy egy idegen ellenféllel szembeni kezdés lett volna-e a jobb, de nem bánom, hogy ismerős környezetben, ismerős játékosok ellen csöppenünk bele az Extraligába. A címvédő, egyúttal a mostani bajnokság legnagyobb esélyese ellen rajtolunk, nem lesz rajtunk teher, szeretném, ha felszabadultan röplabdáznának a lányok” – nyilatkozta Kőnig.

Kollégája, a címvédő Vasas Óbudát edző Giannis Athanasopoulos is „különleges mérkőzésre” számít, hiszen a két csapat gyakorlatilag egy, Gáborral és Nagy Fannival az egész stáb remek viszonyt ápol, napi szinten egyeztetnek, így furcsa lesz a háló két különböző oldalán állni.

„Könnyű találkozóra ugyanakkor egyáltalán nem számítok, biztos vagyok benne, hogy a fiataljaink teher nélkül, kettőzött bizonyítási vággyal fognak pályára lépni és azon lesznek, hogy minél nagyobb nyomást helyezzenek ránk. Nekünk az a célunk, hogy mi irányítsunk, de ehhez biztosan az első pillanattól kezdve koncentrálnunk kell majd” – mondta háromszoros magyar bajnok vezetőedzőnk, aki az idényre előre tekintve kiemelte, a riválisok sem gyengültek, ezúttal is mindenki a mi skalpunkra fog vadászni, így minden meccsen élesnek kell majd lenniük.

„Amikor beindul majd a Bajnokok Ligája is, a sok utazás miatt a fizikális és a mentális fáradtság is fokozódik, az egyik fő feladat az lesz, hogy ezeken is túl tudjunk lépni. Azt ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a fiataljaink rengeteget fejlődtek, így sokkal jobban tudok majd rájuk is támaszkodni, mint az előző idényben” – fogalmazott Athanasopoulos.

A tavaly még az NB I-es csapatban szerepelt Fekete Fanni is arról beszélt, „nagyon fura lesz” Gábor, valamint a többiek ellen pályára lépnie, ugyanakkor pont ezért is nagyon várja már a meccset.

„Bízom abban, hogy ha mindent megteszünk majd a győzelemért, akkor az össze is fog jönni” – tekintett előre centerünk.

A Vasas Óbuda-Vasas SC mérkőzés szerdán 19 órakor kezdődik a Folyondár utcában.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató