A hétszeres válogatott feladóval – aki jelenleg súlyos térdsérüléséből lábadozik – teljes a 2024/25-ös keretünk.
A klubtörténeti sikereket hozó szezon alatt a háttérben folyamatosan zajlottak az egyeztetések a következő idény keretének kialakításáról. A sikercsapatból kilencen maradtak, hozzájuk csatlakozik az NB I-es keretből Fekete Fanni, Botyánszki Fanni és Kiss Lilla, míg a „kívülről” érkezők táborát a brazil feladó Carolina Leite és a magyar válogatott Glemboczki Zóra mellett az UTE eddigi csapatkapitánya, a szintén nemzeti csapattag feladó Boskó Ágnes teszi teljessé.
A 22. életévét nemrég betöltött békéscsabai nevelésű röplabdázó az elmúlt két évben az UTE csapatkapitánya volt, a lila-fehér szerelést cserélte piros-kékre.
Ági a tavalyi Európa-bajnokságon a magyar válogatott kezdőfeladója volt, és ezért is nagy reményekkel készült a mögöttünk hagyott idényre, hogy aztán a szezon nagy részében keveset játsszon, majd februárban, a bajnoki negyeddöntő harmadik meccsének második játszmájában horrorisztikus sérülést szenvedjen.
„Elszakadt az elülső keresztszalagom és az egyik oldalszalagom is, de a fájdalom mellett azt is nagyon nehéz volt megélnem és feldolgoznom, hogy gyakorlatilag minden előzmény nélkül történt az eset, ugyanis semmiféle térdpanaszom nem volt korábban” – emlékezett vissza a Békéscsabán történtekre a feladó, akinél „eltört a mécses”, amikor megtudta, milyen komplex a sérülése.
„Később, amikor dr. Tállay András felvázolta, hogyan fog majd lépésről lépésre kinézni a rehabilitáció, az megnyugtatott, mert akkor már láttam a fényt az alagút végén. Nyilván volt és van is még egy-két nehezebb napom, de minden apró siker tartja bennem a lelket, és arra sarkall, hogy minél hamarabb újrakezdhessem az edzéseket. Az áprilisi műtét óta hétről hétre látványos az előrelépés, remélem, a nehezén már túl vagyok” – összegezte rehabilitációját Boskó.
Annak kapcsán, hogy a sérülése utáni napokban átfutott-e a fején, hogy mi lesz, ha így végül nem fog kelleni a Vasasnak, arról beszélt: ez „abszolút benne volt”, így aztán „nagy öröm volt, hogy a történtek ellenére is szinte ugyanolyan feltételekkel ideigazolhatott”, ráadásul amiatt is hálás Sarlós Márton ügyvezetőnek, hogy biztosította arról, minden lehetséges személyi- és eszközállománnyal támogatják a felépülését.
„Tisztában vagyok azzal, hogy a legjobb magyar csapathoz érkeztem, éppen ezért biztos, hogy rengeteget fogok fejlődni. Az első feladat az lesz, hogy hozzászokjak a közeghez és beilleszkedjek, utána minél több játéklehetőséget kapjak, belerázódjak és tapasztalatot szerezzek. A feladó komplex poszt, amihez mentálisan is fejlődni kell, hogy a stresszt is tudd kezelni. Szeretném kihozni magamból a maximumot” – tekintett előre a következő idényre Ági, aki a Giannis Athanasopoulosra vonatkozó kérdésre azt mondta, számára elsőre az volt a szembetűnő, mennyire jól tudja irányítani a csapatot és kezelni a mérkőzés közben kialakult helyzeteket.
„Jól tud reagálni mindenre, képes kihúzni a lányokat a gödörből, mindig tud segíteni. Erős habitusa van, ami jó hatással van a játékosokra” – fogalmazott vezetőedzőnkről új játékosunk.
A válogatott feladó kiemelte, érez némi plusz megfelelési kényszert amiatt, hogy a Vasasba szerződött, mert „ilyen csapatnál még nem volt lehetősége játszani”, ugyanakkor reméli, hogy ezt sikerül a maga javára fordítania már a rehabilitáció alatt is. Meglátása szerint minden játékelemben fejlődnie kell – különösen védekezésben és blokkban -, ugyanakkor reméli, hogy a jó feladótechnikájára tud majd alapozni. Játékszervezésben is van még hova előre lépnie, de hisz magában, és tudja, Athanasopoulosnál és Karmen Kocarnal jó kezekben lesz.
„Csapatszinten nem szeretném, ha megszakadna a Vasas jó sorozata, bízom abban, hogy az előttünk álló idényben is hasonló sikerekben lesz részünk, mint az elmúlt három esztendőben volt az itt játszóknak. Ehhez biztosan rengeteg munkára lesz szükség, de egyértelműen a hazai aranyak megvédését szeretném, ha kitűznénk magunk elég célként. Izgatott vagyok a nemzetközi kupaszereplés miatt is, hiszen klubcsapattal még nem volt ilyenben részem, nagyon kíváncsi vagyok, ott hogyan fogunk teljesíteni. Remélem, ott is sikerül a hőn áhított előrelépés, de a fő cél az lesz, hogy bárki is áll a túlsó térfélen, hozzuk ki magunkból a maximumot” – mondta Boskó Ágnes.
A válogatott nélküli nyárral kapcsolatos kérdésre azt válaszolta: emlékei szerint 12 éve nem volt ilyen, hogy három hónapig ne röplabdázzon, éppen ezért nagyon furcsa megélnie, hogy nincs napi két edzése. Tavaly az Eb-n meghatározó szerepe volt, de úgy érezte, a fontos meccseken a kellő rutin még hiányzott, éppen ezért is jött a lehető legrosszabbkor a sérülése.
„Szerintem ennek ellenére is sokat fejlődtem tavaly a nemzeti csapatban, mert Alessandro Chiappini személyében nagy szakmai tudású edző keze alatt dolgozhattam. Azért is fogok keményen edzeni, hogy idővel jobban tudjam kezelni a stresszes helyzeteket” – zárta új feladónk.
———————————————————————————-
Sarlós Márton ügyvezetőt is megkérdeztük annak kapcsán új játékosunkról, hogy így összesen három feladó lesz majd a leretben.
„Ágival még a sérülését megelőzően kezdtünk egyeztetni a közös folytatás lehetőségéről és egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy ebben a nehéz helyzetben sem fogjuk magára hagyni. Természetesen át kellett írnunk eredeti terveinket, hiszen az idei naptári év számára kizárólag a rehabilitációról fog szólni, de minden segítséget és támogatást megadunk neki, hogy mielőbb visszatérhessen a pályára. Egyúttal ezúton szeretném megköszönni a BRSE elnökének, Baran Ádámnak, hogy a sérülést követő napokban, hetekben rengeteg időt és energiát áldozott arra, hogy Ági megfelelő ellátásban részesüljön, sokszor a klub saját szakembereinek bevonásával. Emellett természetesen jár a köszönet Ági korábbi klubjának, az UTE-nak is, akik azóta is segítik a rehabilitációját.
Örülök, hogy a magyar válogatott bő keretében számításba vett feladók közül Tóth Sára mellett immáron Boskó Ágnes is nálunk röplabdázik, hiszen nem titkolt célunk, hogy a jövőben egyre inkább a hazai játékosokat helyezzük fókuszba.”
NÉVJEGY
Név: Boskó Ágnes
Születési idő: 2002. június 1.
Poszt: feladó
Korábbi klubjai: BRSE (-2021), MTK Budapest (2021-22), UTE (2022-24), Vasas Óbuda (2024-)
Válogatottság: 7x