Rutinos brazil feladóval erősítettünk

A 31 éves Carol Leite első európai kalandjára készül.

A klubtörténeti sikereket hozó szezon alatt a háttérben folyamatosan zajlottak az egyeztetések a következő idény keretének kialakításáról. Az elmúlt időszakban bemutattuk, kik azok, akik a sikercsapatból továbbra is a Vasas Óbuda sikeréért küzdenek majd, a következő időszakban pedig megismerhetitek azokat, akik csatlakoznak a kilencekhez.

Az már korábban eldőlt, hogy az NB I-es keretből Fekete Fanni, Botyánszki Fanni és Kiss Lilla is az Extraligában folytatja, első, „külsős” érkezőnk pedig nem más, mint a 31 éves feladó, Carolina Leite.

A rutinos játékos eddig csak hazájában szerepelt, ahol két bajnoki ezüst- és egy Brazil Kupa-elsőség mellett klubvilágbajnoki második helyet is szerzett, hazája válogattjával pedig tavaly ugyancsak a dobogó második fokára állhatott fel a Pán-amerikai Játékokon.

„Mindig is szerettem volna magam külföldön is kipróbálni és nemzetközi tapasztalatokat gyűjteni, új röplabdakultúrákat megismerni, és úgy éreztem, most jött el erre a megfelelő idő. Elég érettnek és tapasztaltnak érzem magam új élmények kipróbáláshoz, boldog és izgatott vagyok, hogy a következő idényben a Vasast erősíthetem” – nyilatkozta honlapunknak Carol becenevű szerzeményünk.

A röplabdás kezdetekről azt mesélte, azért kezdett játszani, mert a nővére ezt csinálta, és akkoriban mindenben utánozni szerette volna idősebb testvérét.

„Akkoriban még ritmikus gimnasztikáztam, de azt otthagytam, mert azonnal szerelembe estem a röplabdával. A szüleim egyetemen játszottak, az első edzőm édesanyám volt, míg édesapám erőnléti edzőként készített fel, sőt, utóbbival a legutóbbi klubomnál is együtt dolgoztam. Először csak az iskolában játszottam, aztán a Finasa Osasco utánpótlásában edzőttem, majd az első profi szerződésemet az Esporte Clube Pinheirosszal kötöttem 17 évesen” – mesélte Carol.

A feladó elmondta, legjobban a SESC RJ-nél töltött időszakot (2017-2020) élvezte, ahol a legendás Bernardinho kezei alatt dolgozhatott: a 64 tréner női és férfi szövetségi kapitány is volt, utóbbit, mellyel kétszer nyert olimpiai aranyérmet, jelenleg is ő irányítja, az említett klubnak pedig 2004 óta ő a szakmai vezetője.

„Imádtam a várost is, igaz, nem voltam kezdőjátékos. A legutóbbi két szezonom a Baruerinél azonban ebből a szempontól is más volt, ugyanis végig a pályán voltam, csapatkapitánynak választottak és nagy felelősség volt a vállaimon. Sokat fejlődtem, érettebb lettem sportolóként és emberileg is, és újra rengeteget tanulhattam egy másik legendás szakembertől, Zé Robertótól, valamint az őt váltó Wagnertől” – mondta a közelmúltra visszatekintve az irányító, aki a múlt nyári, válogatottban való szereplést „egy álom beteljesülésének” és „egyedülálló élménynek” nevezte.

A mindennapok motivációjára vonatkozó kérdésre úgy felelt: azért kel fel és megy el az edzőterembe vagy a sportcsarnokba, hogy napról napra fejlődjön és tanuljon, emellett az elmúlt években a mentális egészség is kiemelkedően fontos lett számára, így ennek a fejlesztésével is sokat foglalkozik.

„A legnehezebb napokon emlékeztetem magam, hogy mik az álmaim és céljaim, és mit kell tennem ahhoz, hogy ezeket elérjem” – fogalmazott Carol, aki saját magát jó stressztűrnek, elhivatottnak és vezértípusnak vallja.

A feladónak abból a szempontból nem lesz nagy változás a Vasas korábbi együtteséhez képest, hogy akárcsak itt, ott is a keret egyik legidősebb, legtapasztaltabb játékosa volt, akinek így nemcsak posztjából adódóan volt kulcsszerepe abban, hogyan teljesít az együttes.

„Ez nyilvánvalóan nagy kihívás volt, de fontos tapasztalatszerzés is. Az, hogy a fiataloknak átadhatom a tudásomat, amit esetleg a jövőben hasznosítani tudnak, nagy motivációt ad. Úgy érzem, ennek is köszönhetően sokat fejlődött a játékom” – tette hozzá Carol, aki a kemény, alázatos munkában hisz, és abban bízik, hogy hamar beilleszkedik majd és hasznos tagja lesz a csapatnak és a közösségnek.

Hobbijai között a családjával töltött idő mellett a természetben való szabadidős programokat, a kutyasétáltatást és a könyvolvasást jelölte meg.

A feladó érkezésével – vezetőedzőnk, Giannis Athanasopoulos reményei szerint – a támadójátékunk még pontosabb és gyorsabb lesz.

„Carol személyében egy igen tapasztalt játékost sikerült szerződtetnünk, és nagyon bízom abban, hogy vele még egy szinttel feljebb tudunk lépni. Amellett, hogy rengeteg meccsét megnéztem, személyesen is beszéltünk, így nincs amiatt félelem bennem, hogy először fog Brazílián kívül játszani. Bár nem a legmagasabb játékos, de a világ legjobb edzőivel dolgozott, emellett remekül nyit és védekezik, precízen és gyorsan röplabdázik” – fogalmazott görög trénerünk.

————————————————————————————————–

NÉVJEGY
Név: Carolina Leite
Születési idő: 1992. november 16.
Poszt: feladó
Korábbi klubjai: Osasco (2007-08), Pinheiros (2008-10, 2011-12 és 2021-22), Santa Catarina VC (2010-11), Sao Cristóvao (2012-15), Sesi-SP (2015-16), Rio do Sul (2016-17), Sesc-RJ (2017-20), Sesi Volei Bauru (2020-21), Barueri (2022-24), Vasas Óbuda (2024-)
Legnagyobb sikerei: Brazil Kupa-győztes (2020), brazil bajnoki 2. (2008, 2018), Brazil Kupa-2. (2008), Brazil Kupa-3. (2018, 2021), brazil Szuperkupagyőztes (2018), klubvilágbajnoki ezüstérmes (2018), dél-amerikai BL-ezüstérmes (2018), Pán-amerikai Játékok ezüstérmes (2023)

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató