Egy meccsre vagyunk az elődöntőtől

A negyeddöntő második találkozóján is három szettben győztük le a DVTK Ongropack csapatát, így vasárnap elődöntőbe juthatunk.

Bajnoki és Magyar Kupa-címvédő csapatunk csütörtök este az Extraliga negyeddöntőjében az alapszakasz-nyolcadik DVTK Ongropack együtteséhez látogatott az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc második mérkőzésén.

Az első, szombati találkozón odahaza 3-0-ra nyertünk, így előnyből vártuk a negyeddöntő folytatását.

Giannis Athanasopoulos kezdőcsapatában ezúttal Taylor Bannister, Buket Gülübay, Fatoumatta Sillah, Karolina Fricova, Papp Orsolya és Gyimes-Capet Zsófia kapott lehetőséget, a liberó Juhár Dalma volt.

Ezúttal is jól kezdtük a találkozót (2-7), de a hazaiak pár hibánkat kihasználva mínusz egyre visszazárkóztak (6-7). Ugyan a folytatásban is akadtak rontások a játékunkban, jó blokkvédekezésünkre alapozva visszaállítottuk a biztos különbséget (10-16), és bár a DVTK még egyszer kozmetikázta az eredményt, nem kellett izgulnunk (16-25, 0-1).

A második játszma első szakaszában kifejezetten gyengén teljesítettünk, Athanasopoulos időt is kért (8-8). A folytatásban pont annyit javult a játékunk, hogy biztosan vezessünk (13-16), és végül biztos különbséggel duplázzuk meg az előnyünket a nem túl magas színvonalú összecsapáson (17-25, 0-2).

A harmadik etapban elsősorban Gülübay blokkpontjainak, valamint az ászainknak köszönhettük, hogy folyamatosan növeltük az előnyünket (7-13). A DVTK játéka egyre inkább szétesett, így Bannister nyitósorozata után közel kerültünk a győzelemhez (8-18), ami végül – már a fiataljainkat is a pályán tudva – egy hosszúra szálló hazai támadással lett meg (14-25, 0-3).

Folytatás vasárnap hazai pályán 17 órától, ahol a tét számunkra már az elődöntőbe jutás lesz.

EXTRALIGA, NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

0
DVTK Ongropack
3
Vasas Óbuda
(-16, -17, -14)

DVTK Aréna, 100 néző. Vezette: Villás, Barabás

DVTK: Hegyi 2, Prosvirina 4, M. Einarsdóttir 1, Egri K. 15, Horváth L., Skoric 6. Csere: Kundrák (liberó), Kalmár, Jovanovic 4, Hollósi 1, H. Einarsdóttir, Egri B. Vezetőedző: Németh Szabolcs

Vasas: Fricova 10, Papp O. 7, Bannister 14, Sillah 12, Gyimes-Capet 5, Gülübay 6. Csere: Juhár (liberó), Török, Erőss, Tóth S., Jámbor 1. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos

EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Örülök a játékosok mérkőzésbe fektetett munkájának, valamint annak is, hogy ismét 3-0-ra nyertünk. A mezőnyvédekezésből visszatámadott labdánkkal voltak gondjaink, de ennek ellenére is az a cél, hogy vasárnap hazai pályán lezárjuk a párharcot.
Giannis Athanasopoulos

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató