


Csapatunk a papírformának megfelelően háromszettes sikerrel kezdte a DVTK elleni párharcot.
Bajnoki és Magyar Kupa-címvédő csapatunk szombat délután az Extraliga negyeddöntőjében az alapszakasz-nyolcadik DVTK Ongropack együttesét fogadta az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc első mérkőzésén.
A két csapat alapszakasz-mérkőzésein szettveszteség nélkül nyertünk, s a miskolciak még nyeretlenek voltak a mostani idényben.
Giannis Athanasopoulos kezdőcsapatát Taylor Bannister, Buket Gülübay, Török Kata, Karolina Fricova, Papp Orsolya és Ayshan Abdulazimova alkotta, a liberó Szalai Anna volt.
Az esélyeknek megfelelően indult a mérkőzés (7-1), de a következő négy labdamenetet a DVTK nyerte, és ezzel felzárkózott. A folytatásban tartotta lépést csapatunkkal a borsodi együttes, amely azonban Bannisterrel nem bírt (15-10). A hajrához közeledve ismét megnőtt az előnyünk, s különösebb izgalmak nélkül kerültünk előnybe (25-15, 1-0).
A második játszma szinte ugyanúgy kezdődött, mint az első (7-2), de ezúttal elmaradt a miskolci felzárkózás. Hatpontos előnyben Tóth Sára érkezett irányítani (12-6), majd a hajrára Erőss Mirtill és Jámbor Cecília is beszállt (17-8). Ezt követően némileg közelebb tudott zárkózni a DVTK (19-14), ez azonban egy pillanatig sem veszélyeztette az újabb részsikerünket, mert a játék minden elemében jobbak voltunk, mint ellenfelünk (25-19, 2-0).
A harmadik felvonás elején visszatértek a kezdőink, s a forgatókönyv ezúttal is ugyanaz volt, mint ezt megelőzően: hamar biztos különbséget alakítottunk ki (6-1). Németh Szabolcs időkéréssel igyekezett megtörni lendületünket (10-3), majd Jámbor ezúttal Törököt váltotta. A különbség tovább nőtt, s magabiztos, 70 perces győzelemmel kerültünk előnybe a negyeddöntős párharcban (25-12, 3-0).
Folytatás csütörtökön 18 órától a DVTK Arénában.
EXTRALIGA, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Folyondár utca, 100 néző. Vezette: Szarka, Sík
Vasas: Gülübay 6, Török 6, Papp 11, Bannister 13, Fricova 7, Abdulazimova 10. Csere: Szalai A. (liberó), Jámbor 2, Tóth S. 1, Erőss. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos
DVTK: Hegyi 3, Prosvirina 2, M. Einarsdóttir 2, Egri K. 9, Hollósi 1, Skoric 11. Csere: Kundrák (liberó), Egri B., Kalmár, Horváth L. 1, Jovanovic 1. Vezetőedző: Németh Szabolcs