Szombaton Stuttgartban már felkészülési mérkőzések várnak csapatunkra, amely hétfőtől teljes létszámmal edz.
Csapatunk lassan három hete készül a 2023/24-es szezonra. A felkészülés első szakaszának végén Karmen Kocar megbízott vezetőedzővel beszélgettünk az eddigi tapasztalatokról.
„A nyári szünet után rávezető edzésekkel, még csökkentett létszámmal, az NB I-es csapatból érkezett játékosokkal kiegészülve kezdtük el a munkát augusztus közepén. Az első pár nap a ráhangolódásról szólt, azóta kemény kondiedzésekkel és rengeteg egyéni feladattal, technikai jellegű felkészítéssel teltek a napok” – adott helyzetjelentést a szlovén tréner, akinek munkáját Szabó György segíti.
Az edző kiemelte, az új játékosok gyorsan beilleszkedtek és megtalálták a közös hangot a többiekkel, mindenki zokszó nélkül végezte a kemény feladatokat.
„Szalai Anna első napi, sajnálatos sérülése némileg beárnyékolja a felkészülést, de amikor tud, ő is itt van velünk, és a kondi egy részét megcsinálja. A helyére beszálló Stankovics Alinda gyorsan felvette a ritmust, és igyekszik megmutatni, hogy bármikor számíthatunk rá. A többi fiatal is szépen és jól dolgozott, örülök és köszönöm nekik, valamint Kőnig Gábornak is, hogy kisegítettek minket” – fogalmazott Kocar, akinek az elmúlt héten egy otthoni baleset miatt Märcz Mirát is nélkülöznie kellett.
Edzőnk kiemelte, hétfőtől az Európa-bajnokságon részt vettek – Karolina Fricova, Török Kata és Ayshan Abdulazimova – is csatlakozik a csapathoz, amely így teljes létszámmal folytatja a felkészülést.
„A jövő héttől kezdve már a csapatedzésekre is nagyobb hangsúlyt fektetünk, hiszen szombaton és vasárnap már mérkőzéseket játszunk Stuttgartban. Ezeken természetesen még nem az eredményen lesz a hangsúly, de igyekszünk elkezdeni begyakorolni azokat a játékelemeket, amit Giannisszal majd a szezon során szeretnénk viszontlátni a pályán” – tekintett előre Kocar, hozzátéve, hogy görög vezetőedzőnk a távolból is figyelemmel kíséri a történéseket, „mindent tud és mindent lát”.
Csapatunkra a bajnokság október 15-i kezdetéig a németországi után székesfehérvári, lengyel és görög túra vár még. Az első bajnokinkat a KNRC ellen vívjuk a Folyondár utcában.