


A gambiai származású, de szlovén állampolgár Fatoumatta Neneh Sillah a Calcit Kamniktól szerződik Magyarországra.
Az újabb duplázást hozó bajnoki szezon alatt nemcsak a pályán, hanem a háttérben is kemény munka zajlott, ugyanis a sikerek kivívása mellett a következő idény csapatának összeállításáról is szól minden évad második fele.
A Giannis Athaansopoulos vezette szakmai stáb – Jámbor János tulajdonossal, valamint Sarlós Márton ügyvezetővel karöltve – célja egyértelműen az, hogy együttesünk lépésről lépésre tovább erősödjön, és a magyar aranyérmekért való minél sikeresebb küzdelem mellett a nemzetközi kupaporondon is egyre meghatározóbb szereplővé váljon.
A következő napokban, hetekben bemutatjuk a 2023/24-es szezon játékoskeretét: együttesünk második érkezője a gambiai-szlovén kettős állampolgár Fatoumatta Neneh Sillah, aki a Calcit Kamnik mezét cseréli a Vasas Óbudáéra.
A 20 éves Neneh – aki a szlovén bajnokság, valamint a Közép-európai Liga egyik legjobb pontszerzőjeként érkezik csapatunkhoz – bemutatkozó interjújában elmondta, viszonylag későn, 14-15 évesen kezdett csak röplabdázni, előtte labdarúgó volt.
„Odahaza egy helyi parkban, egy focitornán láttam, amint más gyerekek röplabdáztak, én pedig ottragadtam és néztem, mert igen szórakoztatónak tűnt. Az egyik edző aztán odajött, és megkérdezte, lenne-e kedvem csatlakozni a csapatához, nekem pedig volt. Egy ideig párhuzamosan űztem a két sportágat, aztán a röplabdánál maradtam, mert nagyon boldog voltam az első pár edzés után, és úgy döntöttem, hogy ezt szeretném űzni” – mesélte honlapunknak az ütőjátékos.
Elmondta, amikor Szlovéniába került, a csapattársai és a Nova Goricánál – első európai klubjánál – dolgozók rendkívül sokat segítettek neki, egyedül az itteni ételekkel gyűlt meg a baja, mert azok nagyon mások voltak, mint amit odahaza megszokott. Hozzátette azonban, hogy mostanra már ezzel is megbarátkozott.
„Nagyon élveztem az életet Nova Goricában, remek csapattársaim voltak és az edzőimtől is sokat tanultam. Két szezon után hívott a Calcit, ez pedig már önmagában nagy megtiszteltetés volt, hiszen Szlovénia legjobb klubja csábított. Két MEVZA-érem, két bajnoki cím és egy Szlovén Kupa-győzelem után döntöttem a váltás mellett, de nagyon hálás vagyok azért, amit kaptam az előző állomáshelyemen” – emlékezett vissza a szlovéniai időkre Sillah.
Az ütő elmondta, a legutóbbi idény nem volt egyszerű számára, sok hullámhegy és -völgy volt benne, de az, hogy a nehézségek ellenére is övék lett a bajnoki aranyérem, szép lezárása volt ottani pályafutásának. Meglátása szerint a fináléban a pályán és azon kívül is tudták mozgósítani az energiáikat, ez döntött a javukra.
A Vasassal, illetve a Giannisszal való közös munkával kapcsolatban kiemelte, szeretné, ha egyénileg és csapatként is meccsről meccsre jobban teljesítenének, emellett reméli, sokat tud majd tanulni nemcsak az edzőitől, hanem rutinosabb játékostársaitól is.
Ebben többen is nagy segítségére lehetnek, ugyanis Sillah nemcsak klubot, hanem posztot is vált: Kamnikban feladóátló volt, nálunk azonban négyes ütőként számol vele Athanasopoulos.
„Két idénnyel ezelőtt, Nova Goricában már játszottam szélen, és azt gondolom, egyáltalán nem vallottam szégyent, van érzékem a nyitásfogadáshoz is. Nyilvánvalóan az elején kelleni fog az idő az átállásra, de mivel nem vagyok a legmagasabb játékosok közül való, és szeretnék majd igazán nagy csapatban is játszani, úgy gondolom, ezen a poszton több esélyem lesz erre” – jelentette ki új játékosunk.
„Nagy álmom volt a Bajnokok Ligájában is szerepelni, és már most alig várom, hogy pályára léphessek a világ legjobbjai ellen. Minden egyes edzésen és meccsen igyekszem százszázalékot nyújtani, a szurkolók erre számíthatnak tőlem” – zárta Neneh, aki szabadidejében a zenehallgatás mellett a különböző képzőművészeteknek hódol.