Kőnig Gábor együttese a negyedik helyről várja az NB I-es hajrát.
Továbbra is nagyszerűen teljesít a Kőnig Gábor irányította, 16-20 éves tehetségekből álló fiókcsapatunk. Az NB I-es együttes szerda este a nagy rivális Békéscsaba otthonában nyert rendkívül simán (két 26-16-os és egy 25-11-es szettben), így 12 győzelemmel és négy vereséggel a tabella negyedik helyéről várja az utolsó hat fordulót.
„Továbbra is azt mondhatom, amit már korábban is nyilatkoztam: a legfontosabb, hogy ezek a játékosok hétről hétre fejlődjenek, előre lépjenek, és mérkőzésszituációban is megmutassák azokat a játékelemeket, amelyeket az edzéseken gyakorlunk. Ha ez győzelemmel és jó teljesítménnyel is párosul, az külön öröm” – értékelt a szakember, akinek együttese az elmúlt időszakban legyőzte a listavezető DVTK-t és nyert a harmadik Veszprém otthonában is.
„Ami leginkább boldoggá tesz, hogy bármilyen felállásban küldöm pályára csapatomat, képesek vagyunk ugyanazt a teljesítményt nyújtani. Erre a korosztályra nyáron hazai rendezésű korosztályos világbajnokság vár, hiszem, hogy arra is remek felkészülés az NB I is. A végső cél pedig továbbra is ugyanaz, mint eddig: a játékosok az itt gyűjtött tapasztalatokkal könnyebben beépíthetők legyenek az extraligás csapatba” – mondta Kőnig Gábor.
A tréner hozzátette, a felnőtt csapatot edző Giannis Athanasopoulosszal gyakoriak az egyeztetések, ennek is köszönhető, hogy Jámbor Cecília amikor tud, „lejátszik” a fiókcsapatba, ott is bizonyítva tehetségét.
„Azért dolgozunk, hogy a következő idényekben a keretből egyre többen ott kopogtassanak a nagycsapat ajtaján. Igyekszünk hasonló játékrendszerben játszani, mint a friss kupagyőztes felnőttek, ezzel is segítve az átmenetet a két együttes között. Az esetlegesen felkerülők helyére pedig már kopogtatnak a még fiatalabbak, az U15-ös, U17-es vegyes, vaalmint az U20-as korosztályos csapatban is több tehetség bontogatja szárnyait” – vázolta a biztató jövőképet is a szakember.
Kőnig Gábor fiataljai a mostani szezonban még kétszer játszanak hazai pályán: most vasárnap az utolsóelőtti Debrecent, míg április 9-én a Gödöllőt fogadják.