Athanasopoulos: kemény ellenfél a Békéscsaba

Görög vezetőedzőnk tudja, csak maximális koncentrációval van esély legyőzni a Békéscsabát vasárnap a kupadöntőben.

Már csak négy nap, és csapatunk összecsap a Swietelsky-Békéscsabával a Magyar Kupa fináléjában. A kupadöntőhöz kapcsolódó sajtótájékoztató kedden volt a kétnapos eseménynek otthont adó Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban, csapatunkat a kapitány Ayshan Abdulazimova és Giannis Athanasopoulos vezetőedző képviselte.

„Egy idénnyel ezelőtt három trófeát nyertünk, idén szeretnénk mindkettőt elhódítani, amire lehetőségünk van” – mondta a sajtótájékoztatón centerünk. Az azeri válogatott játékos – akinek ez már a negyedik magyarországi négyes döntője lesz – kiemelte, ezek a találkozók mindig nagyon jó hangulatúak, és mind a 12 csapattársa nevében mondhatja, mindent meg fognak tenni, hogy örömet okozzanak „az ország legjobb szurkolótáborának”.

Vezetőedzőnket a Nyíregyháza elleni keddi felkészülési mérkőzés után kérdeztük az elmúlt másfél hét, illetve a még előttünk álló napok programjáról.

„Mondhatom, hogy mindenki jó ideje már a kupadöntőt várja, nemcsak a játékosok, de a stáb is. Örülünk, hogy van esélyünk magunknál tartani a vándorserleget, mindent meg fogunk tenni, hogy ismét a mi nyakunkba kerüljön az aranyérem. Ez az álmunk, erre koncentrálunk” – mondta a tréner.

A görög szakember szerint a kupadöntők hangulata minden országban, így idehaza is egyedi, semmivel össze nem hasonlítható, már csak azért sem, mert a trófea sorsáról egyetlen mérkőzés dönt.

„Kicsit szokatlan, hogy két hetünk van felkészülni egy mérkőzésre, igyekeztünk a lehető legjobban felhasználni ezt az időszakot. Szabó András erőnléti edzővel olyan programot állítottunk össze, hogy vasárnapra legyünk csúcsformában, ennek részeként a két, mögöttünk hagyott felkészülési meccsen sokat cseréltünk, mindenkinek igyekeztünk elég játéklehetőséget biztosítani. Kielemeztük a látottakat, a következő napokban már csak arra koncentrálunk, hogy a hibáinkat kijavítsuk” – mesélte az utolsó bajnoki mérkőzés óta történteket vezetőedzőnk.

Athanasopoulos szerint jó hangulatban telnek az edzések, és örül, hogy ismerős csarnokban játszhatjuk a kupafinálét. Meglátása szerint a legfontosabb az lesz, hogy a csapat képes legyen kordában tartani az érzelmeit akkor is, amikor jól áll, de akkor is, amikor adott esetben rosszul.

„A legutóbb, BRSE elleni mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. A játékosokkal közösen megnéztük azt a találkozót, és mindannyian egyetértettünk abban, hogy miben kell javulnunk, mit kell másként csinálnunk. Ami biztos, hogy minden játékelemben agresszívabbnak kell lennünk, és a blokkvédekezésünket sokkal jobban kell megszervezni. Az első perctől kezdve fókuszáltnak kell maradnunk, a Békéscsaba az előző találkozásunkon bebizonyította, hogy mennyire jó csapat és milyne nehéz ellenfél. Mindent meg fogunk tenni, hogy ezúttal mi kerüljünk ki győztesen a csatából” – zárta gondolatait a szakember.

A 16.45-kor kezdődő bronzmérkőzésre és a 19.45-kor startoló fináléra még kaphatók napijegyek az Eventim weboldalán. A találkozók a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban lesznek.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató