


Fiatal liberónk jó teljesítménnyel hálálta meg a bizalmat a harmadik szettben a Békéscsaba ellen elveszített rangadón.
Együttesünk vasárnap Békéscsabán elveszítette szeonbeli, magyar csapatokkal szembeni veretlenségét. A viharsarkiak – el kell ismernünk – remekül játszottak, blokkban és védekezésben is felülmúltak bennünket, Marta Drpa pedig támadásban bizonyult tarthatalannak.
„A meccs elején küzdöttünk, hajtottunk, nagyon szerettük volna bebizonyítani magunknak és a szurkolóinknak is, hogy nem véletlenül állunk az első helyen az alapszakaszban – kezdte a visszatekintést válogatott liberónk. – A csabaiak aztán elkezdtek nagyon jól védekezni és blokkolni, ettől pedig úgy éreztem, kicsit megijedtünk, és káosz alakult ki a térfelünkön.”
A korábbi MTK-játékos szerint ebben a két játékelemben mi a megszokott szintünkhöz képest alultejesítettünk, így – bár nem ismeri edzőnk, Giannis Athanasopoulos e heti terveit, de – a Szent Benedek RA elleni mérkőzésig vélhetően ezeket a játékelemeket sokat fogják gyakorolni.
„Nem szabad megijednünk a vereségtől, nem szabad, hogy ez meggyengítsen minket, sokkal inkább építkeznünk kell belőle. Kettőzött motivációval készülünk a balatonfüredi meccsre, szeretnénk megszerezni az alapszakasz első helyét, hiszen október óta ezért küzdünk” – tekintett előre liberónk.
Elmondta, a meccs után az öltözőben egyből igyekeztek leszűrni a tanulságokat, megbeszélték a történteket, hogy kedden már ezen túllépve tudjanak újra nekivágni a munkának.
„Amikor a harmadik szettben Giannis beküldött, szerettem volna jó teljesítményt nyújtani és segíteni a lányoknak. Játszhattam volna jobban, de rosszabbul is, mindent megtettem, amit tudtam, remélem, tudtam segíteni” – zárta Szalai.