Ismét kupadöntőben vagyunk!

Az elődöntő visszavágóján 3-0-ra nyertünk a Nyíregyháza ellen, így március 12-én megvédhetjük címünket a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban.

Bajnok, kupagyőztes, MEVZA-címvédő együttesünk szerda este a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján a Fatum-Nyíregyházát fogadta. Az első mérkőzésen nagy csatában, 3-1-re győztünk Szabolcsban, azóta pedig bajnokin nyertünk (3-0) riválisunk ellen.

Giannis Athanasopoulos vezetőedző kezdőcsapatát Taylor Bannister, Olga Skrypak, Török Kata, Karolina Fricova, Papp Orsolya és Ayshan Abdulazimoa alkotta, a liberó Juhár Dalma volt.

Az első tíz labdamenet alatt majdnem minden játékosunk feliratkozott a pontszerzők közé, nem is váratott magára sokat Tomás Varga időkérése (7-3). Remekül blokkoltunk, 12-3-nál már négy pontunk volt ebből a játékelemből, vendégeink így feladót cseréltek. Rendezte sorait a Fatum, de ez csak arra volt elég, hogy tartsák a különbséget – szurkolóink 18-8-nál kiszámolták a riválist. Pár ponttal később egy mezőnyvédekezésnél Fricova bokszolta orron Bannistert, akit Vezsenyi váltott. A játékrész ennek ellenére is simán lett a mienk (25-16, 1-0).

A második szettre visszatért amerikai átlónk, ennek ellenére is a nyírségiek kezdték jobban a felvonást. Sorozatban négy szerzett ponttal fordítottunk, Törököt és Bannistert nem igazán tudták tartani a vendégek. A lépést ellenben igen, elsősorban Anija Jurdza ponterős játékának köszönhetően (14-14). Fricova jó blokkjával először vezettünk kettővel, Varga erre időkéréssel, csapata pedig sorozatban három megnyert labdamenettel reagált (16-17). Kétpontos hátrányból fordítottunk, a hajrát így mi kezdhettük előnnyel, és mivel jó nyitásainkkal nem tudtak mit kezdeni a vendégek, bejutottunk a kupadöntőbe (25-19, 2-0)!

Athanasopoulos Papp és Fricova kivételével sort cserélt, Vezsenyi pontjaival és a vendégek rontásaival azonban így is nálunk volt az előny (10-8). A folytatásban egyre jobban bemelegedtek a frissen pályára lépett játékosok, így előnyünket végig növelve lezártuk a találkozót (25-18, 3-0).

Folytatás vasárnap 17.00 órakor az Extraliga szuperrangadóján, amikor a Swietelsky-Békéscsaba otthonában – és az M4 Sport+ képernyőjén – lépünk pályára az alapszakasz-győzelemért.

MAGYAR KUPA, ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

3
Vasas Óbuda
0
Fatum-Nyíregyháza
(16, 19, 18)

Folyondár utca, 150 néző. Vezette: Adler, Mezőffy

Vasas: Fricova 12, Papp O. 5, Bannister 8, Török 8, Abdulazimova 7, Skrypak 3. Csere: Juhár, Szalai (liberók), Vezsenyi 3, Jámbor 4, Fábián 2, Kump 4. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos

Fatum: Jurdza 13, Valentova 4, Cepni 4, Cicic, Leban 9, Lászlop 2. Csere: Tóth F. (liberó), Kovács-Francesco 2, Ramdin, Nyikolajcsuk 1, Földi. Vezetőedző: Tomás Varga

EDZŐI ÉRTÉKELÉS
A mérkőzés elejétől kezdve koncentráltan röplabdáztunk, a lányok megmutatták, mennyire akarják a döntőbe jutást. Gratulálok a csapatomnak, örülök, hogy van esélyünk megvédeni a címünket. Várunk minden szurkolót március 12-én a Riz Levente Sportcsarnokba!
Giannis Athanasopoulos

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató