A székesfehérváriak csak egy szettben tudták megnehezíteni a dolgunkat.
Bajnok, kupagyőztes, MEVZA-címvédő együttesünk szombat délután az Extraliga alapszakaszának 9. fordulójában az újonc és sereghajtó MÁV Előrét fogadta a Folyondár utcában.
A két csapat székesfehérvári mérkőzésén lányaink csak nagy, 3-1-es csatában tudtak riválisuk fölé kerekedni, ráadásul Nagy Fanni együttese a télen több játékossal is megerősítette keretét, így semmiképpen nem lehetett félvállról venni az összecsapást.
Giannis Athanasopoulos vezetőedző minden játékosára számíthatott, a kezdőcsapatát pedig Karolina Fricova, Török Kata, Kump Alíz, Ayshan Abdulazimova, Fábián Fanny és Taylor Bannister alkotta, a liberó Juhár Dalma volt.
Több hosszú labdamenettel indult a mérkőzés, de mivel ezeket kivétel nélkül mi nyertük, a vendégeket edző Nagy Fanni hamar időt kért (6-1). Jól szerváltunk, a fehérváriak sokat rontottak, így Nagy kisvártatva újra magához rendelte tanítványait (12-3). Minden játékelemben felülmúltuk ellenfelünket, Athanasopoulos így több helyen is változtatott együttesén, melyben kisvártatva csak magyarok szerepeltek, de így is maradt az osztálykülönbség a felek között (25-11, 1-0).
A második etapot Yuliya Boykóval kezdtük, a MÁV Előre pedig összeszedettebb játékkal rukkolt elő (7-7). A szoros eredmény ellenére kézben tartottuk a találkozót, mégis mi kértünk először időt (12-11). Tapadt csapatunkra a MÁV Előre, Athanasopoulos kettős cserével is próbált javítani együttesünk teljesítményén, de nem tudtuk leszakítani a riválist (18-17). A hajrára lett megnyugtató a differencia (21-18), és a visszatért Bannister vezérletével nem sokkal később lezártuk a játékrészt (25-18, 2-0).
A harmadik szettre visszajött Fricova, de kezdett Vezsenyi Adrienn, Olga Skrypak és Szalai Anna is. Előbbi szerezte a pontjainkat a játszma elején, de a székesfehérváriak ezúttal is tartották a lépést (7-7). A folytatás már csapatunk fölényét hozta, Fricova nyitósorozatára Nagy időkérése ellenére sem találták az ellenszert a vendégjátékosok (16-8). Szlovák légiósunkat két labdamenettel később Jámbor Cecília váltotta a nyitóhelyen, de ez sem befolyásolta csapatunk sima győzelmét (25-10, 3-0).
Folytatás kedden 18.00-tól a Magyar Kupa elődöntőjének első összecsapásán, Nyíregyházán a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium tornacsarnokában.
EXTRALIGA 9. FORDULÓ
Folyondár utca, 120 néző. Vezette: Ujházi, Adler
Vasas: Török 7, Kump 10, Bannister 13, Fricova 8, Abdulazimova 4, Fábián 1. Csere: Juhár, Szalai (liberók), Vezsenyi 6, Jámbor 2, Papp O. 1, Boyko 7, Skrypak. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos
MÁV Előre: Dolotova 1, Karnickaja, Csabai, Dvoracek 12, Tóth J. 7, Gilfillan 5. Csere: Kovács E., Borostyán (liberók), Ertz 3, Szabó L. 2, Narancic, Szilágyi. Vezetőedző: Nagy Fanni
Fotó: vasassc.hu, Fotós: Vasas Attila