Nehéz győzelem a MÁV Előre otthonában

A jól játszó székesfehérváriak alaposan megnehezítették a dolgunkat, de megszereztük mindhárom pontot.

Bajnok, kupagyőztes, MEVZA-címvédő együttesünk szombat este az Extraliga újoncához, a székesfehérvári MÁV Előréhez látogatott.

Házigazdánk egy héttel ezelőtt megszerezte első győzelmét az élvonalban, ugyanis 3-1-re nyert az MTK Budapest otthonában, így nem számíthattunk könnyű összecsapásra.

Giannis Athanasopoulos kezdőcsapatát ezúttal Karolina Fricova, Török Kata, Kump Alíz, Ayshan Abdulazimova, Taylor Bannister és Olga Skrypak alkotta, a liberó Juhár Dalma volt.

Az első szett eleje az előzetes erőviszonyoknak megfelelően alakult: csapatunk kevés hibával játszva, az ellenfél rontásait kihasználva uralta a találkozót és folyamatosan növelte előnyét. A hazaiakat edző Nagy Fanni előbb 1-6-nál időt kért, s bár a következő két pontot elveszítette, később magára talált együttese. Nem sokkal később Athanasopoulosnak támadt mondanivalója (9-12), de mivel ütőink támadási hatékonysága hagyott kívánni valót maga után, a MÁV Előre fordított (17-16). A következő hat labdamenetből öt a miénk lett, ez pedig elég volt ahhoz, hogy a végén ne kelljen izgulnunk (18-25, 0-1).

A második felvonást nem kezdtük jól, görög mesterünk így nem sokkal a kezdés után feladót cserélt és beküldte Fábián Fannyt irányítani (8-5). Szenvedtünk, amit a fehérváriak maximálisan kihasználtak, így Athanasopoulos az időkérésénél emelt hangon kérte számon játékosain a teljesítményüket (14-10). Abdulazimova aktivizálta magát, egyenlítettünk, de a hajrához közeledve ismét a lelkesen játszó hazaiak voltak előnyben (19-17). Hárommal is elhúzhattak volna vendéglátóink, de 22-20-nál Dzinajana Karnickaja támadása éppen szélesre szállt, nyitottunk egy ászt, majd Fábián és Török blokkolt sikeresen, így bár első két szettlabdánkat elrontottuk, nehezen behúztuk ezt az etapot is (24-26, 0-2).

A harmadik játékrészre érkezett Papp Orsolya és Vezsenyi Adrienn, a hazaiak pedig annak ellenére is tudták tartani a lépést a mieinkkel, hogy alaposan megnyitottuk őket. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a védekezésünk többször is „elcsúszott”, ha pedig meg voltak a labdák, a visszatámadásaink nem sikerültek (11-11). Két fehérvári pont után edzőnk magához rendelte övéit, majd Fricova helyére bevitte Yuliya Boykót. Hárompontos hátrányból kellett egyenlítenünk, majd két rossz MÁV-támadással a vezetést is átvettük (18-19). A hajrában aztán újabb fordulat következett, Athanasopoulos kettős cseréje nem jött be, így – tegyük hozzá, megérdemelten – szettet nyert a Fehérvár (25-23, 1-2).

A negyedik játszmára visszajött Bannister, de maradt Boyko és Papp, a rendkívül lelkes házigazdák ugyanakkor egy ideig ezúttal sem szakadtak le (8-10). A felvonás közepén néhány jó ejtéssel hatra növeltük előnyünket (11-17), ezt a fórt pedig már nem engedtük ki a kezünkből, hanem lezártuk a nyögvenyelős összecsapást (14-25, 1-3).

Folytatás szerdán 18.00-tól a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban, ahol a spanyol La Laguna ellen a Bajnokok Ligája főtáblája lesz a tét.

EXTRALIGA, 3. FORDULÓ

1
MÁV Előre SC-ST. Solar
3
Vasas Óbuda
(-18, -24, 23, -14)

Székesfehérvár, VOK-csarnok, 100 néző. Vezette: Soltész, Tillmann

MÁV Előre: Dolotova, Vaida 19, Csabai 4, Tóth J. 9, Karnickaja 16, Gilfillan 12. Csere: Kovács E. (liberó), Kiss L., Alishanova, Szilágyi. Vezetőedző: Nagy Fanni

Vasas: Skrypak 1, Török 19, Kump 3, Bannister 11, Fricova 11, Abdulazimova 15. Csere: Juhár (liberó), Fábián 2, Vezsenyi 4, Jámbor, Papp O. 6, Boyko 4. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos

EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Természetesen jobb teljesítményben bíztam, de ez ma így sikerült. Szeretném megdicsérni az ellenfelet, mert remekül védekezett. Felhívtam a lányok figyelmét, hogy senki nem fogja ingyen adni a győzelmet, mindenki szeretné legyőzni a bajnokot és a lehető legjobb teljesítményt nyújtani ellene. A legfontosabb a három pont megszerzése volt, amihez gratulálok a játékosaimnak, és valahol örülök is, hogy ilyen meccset játszottunk, mert így látjuk, hol vannak a hibáink, miben kell fejlődnünk. A legnagyobb bajunk jelenleg, hogy edzeni szinte nincs időnk, de mint már sokszor elmondtam, a szezon második felében kell a legjobb röplabdával előrukkolni. Most dolgozunk tovább, mindent megteszünk azért, hogy napról napra jobb csapat legyünk.
Giannis Athanasopoulos

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató