Háromszettes siker a Kaposvár ellen

Egy szorosabb és két simább játszmában kerekedtünk a KNRC fölé az Extraligában.

Bajnok, kupagyőztes, MEVZA-címvédő együttesünk szombat délután hazai pályán fogadta a KNRC együttesét. A kaposváriak kedden a fiókcsapatunkkal játszottak a Magyar Kupában ugyancsak a Folyondárban, és csak nagy, ötszettes csatában tudtak győzni.

Giannis Athanasopoulos két helyen változtatott a kezdőcsapatán, amelybe Taylor Bannister, Yuliya Boyko, Papp Orsolya és Ayshan Abdulazimova mellé bekerült Fábián Fanny és Karolina Fricova. Liberóként ezúttal is Juhár Dalma szerepelt.

A találkozó első szettjének első harmada fej fej melletti küzdelmet hozott, ezt pedig főként azért bánhattuk, mert sok nyitásunk a hálóban landolt. Abdulazimova remekül dolgozott a hálónál, negyedik blokkpontja után kért először időt a vendégeket irányító Vincent Lacombe (13-11). Amikor Fricova is feliratkozott a pontszerzők közé, már öt egységgel vezettünk (17-12), később pedig minden játékosunk hozzátette a magáét a sima részsikerhez (25-14, 1-0).

A második felvonást is remek sáncmunkával kezdjük, Abdulazimova hatodszor blokkolt eredményesen (7-4). Kisvártatva egyenlített a Kaposvár, majd a vezetést is átvette, mert együttesónk hiába fogadott kiemelkedően, a támadásokba többször is hiba csúszott (15-16). Bannister tizedik pontjával fordítottunk, 17-17-nél azonban az ellenfél görög légiósa, Stamatia Kyparissi egy beütött labda után, a térdét fogva, fájdalmas kiáltások közepette lent maradt a talajon. Neki ezúton is jobbulást kívánunk! A kaposváriak ettől – teljesen érthetően – némileg megzavarodtak, a mieink pedig ezt kihasználva megduplázták előnyüket (25-21, 2-0).

A harmadik felvonásra úgy tűnt, egyik legjobbja mellett a hitét is elvesíztette erre a napra a KNRC (9-2), Athanasopoulos így hamarosan bedobta Kump Alízt, majd Török Katát is. Nyolc egységgel is vezetünk, amikor magukhoz tértek vendégeink, és Olga Skrypak pályára küldése ellenére felzárkóztak (13-11). Görög trénerünk időkéréssel próbálta megnyugtatni csapatát, de a KNRC egalizált, majd fordított, elsősorban azért, mert a nyitásfogadásunk teljesen szétesett (14-16). Török és Bannister fújt riadót, pontjaikkal a hajrá előtt újra megnyugodhattunk (19-16). Az utolsó labdamenetek már a mi szánk íze szerint alakultak, így 80 perc alatt lezártuk a találkozót (25-18, 3-0).

Folytatás kedden, magyar idő szerint 19 órakor a Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében, a spanyol bajnok Tenerife La Laguna otthonában.

EXTRALIGA, 2. FORDULÓ

3
Vasas Óbuda
0
KNRC
(14, 21, 18)

Folyondár utca, 200 néző. Vezette: Mezőffy, Adler

Vasas: Fricova 7, Papp O. 5, Bannister 17, Boyko 9, Abdulazimova 13, Fábián 2. Csere: Juhár, (liberó), Kump 1, Jámbor, Török 6, Skrypak. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos

KNRC: Renko Ilic 1, Kyparissi 5, Bodovics 4, Ubavic 13, Szedmák 11, Gyimes 6. Csere: Radnai Li., Hegyi (liberók), Godó, Narancic 2, Radnai Lu. Vezetőedző: Vincent Lacombe

EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Mindenekelőtt szeretnék mielőbbi jobbulást kívánni Stamatiának, remélem, nem olyan súlyos a sérülés, mint amilyennek látszott. Csapatom a mai mérkőzésen hullámzóan és feszülten játszott, sokat cseréltünk, mert mindenkinek kellenek a játékpercek. Örülök, hogy túl tudtunk lendülni a nehézségeken és három pontot szereztünk. Örülök az eredménynek, de sok mindenen kell még dolgoznunk, igaz, edzeni a sok utazás és mérkőzés miatt nincs túl sok időnk. Ennek ellenére napról napra próbálunk jobbak lenni.
Giannis Athanasopoulos

Fotók: vasassc.hu, Fotós: Vasas Attila

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató