Csapatunk másodszor is 3-0-val múlta felül a belga bajnok Gentet és készülhet a La Laguna Tenerife ellen.
Bajnok, kupagyőztes, MEVZA-címvédő együttesünk szerda este ideiglenes otthonában, a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban fogadta a belga aranyérmes VDK Gentet a Bajnokok Ligája selejtezőjében, az első forduló visszavágóján.
Csapatunk egy hete remek játékkal 3-0-ra nyert idegenben, így bizakodva várhatta a második összecsapást.
Giannis Athanasopoulos ezúttal is változatlan összeállításban küldte pályára tanítványait: Olga Skrypak, Taylor Bannister, Yuliya Boyko, Török Kata, Papp Orsolya és Ayshan Abdulazimova volt tagja a kezdőcsapatnak, liberóként Juhár Dalma szerepelt.
Az első, elveszített pont után sorozatban ötöt szereztünk, és ezt követően is szinte ugyanaz történt, mint Belgiumban: minden játékelemben jobban teljesítettünk, mint riválisunk, így kilenc percnyi játék után tíz volt a felek között (14-4). A folytatásban még tovább növeltük előnyünket és könnyedén szereztük meg a szettelőnyt (25-10, 1-0).
A második játszmára összekapta magát az utolsó szalmaszálba kapaszkodni próbáló Gent, amely tartotta a lépést csapatunkkal, majd a vezetést is átvette (11-13). Athanasopoulos időt kért, Skrypak két blokkjával egalizáltunk, majd fordítottunk, de a Gent messze ekkor játszott legjobban a párharc során (20-19). A hajrá így is a mi szájízünk szerint alakult, mindez pedig azt jelentette, hogy kevesebb mint 50 perc után továbbjutottunk (25-22, 2-0).
A harmadik szettre jött Kump Alíz, Vezsenyi Adrienn, Fábián Fanny és Karolina Fricova is, közülük a felvonás első harmadában Vezsenyi tudott többször is eredményes lenni, az ő pontjaival tartottuk egyenlőt az állást. Újonnan beállt röplabdázóink egyre jobban bemelegedtek, 16-11-nél már öttel vezettek, és végül semmitől nem zavartatva egy újabb részsikerrel lezárták a találkozót (25-18, 3-0).
Folytatás szombaton 16 órakor a Folyondár utcában a Kaposvár elleni bajnoki mérkőzésen. Az összecsapás után, 19 órától a Kőnig Gábor irányította fiókcsapat is pályára lép a Budaörs ellen.
BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Riz Levente Sport- és Rendezvénycsarnok, 300 néző. Vezette: Mylonakis (görög), Pop (román)
Vasas: Török 8, Papp O. 6, Bannister 7, Boyko 11, Abdulazimova 12, Skrypak 2. Csere: Juhár, Szalai (liberók), Jámbor, Vezsenyi 4, Fábián 2, Kump 4. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos
Gent: Divoux, Flament 9, Vandewiele 5, Smeets 9, Van Elsen 6, Janssens 4. Csere: Vandesteene, Longeval (liberók), Everaert 1, De Clercq, Declat. Vezetőedző: Stijn Morand