Aranyéremmel távoztunk Balatonfüredről

A kétnapos II. Szent Benedek Kupán két nagy hazai riválist is két vállra fektettünk.

A szombati nyitónapon az elődöntőben a Kaposvári NRC csapatával találkoztunk. Karmen Kocar vezetőedző feladóként Fábián Fannyt, a szélen pedig Karolina Fricovát jelölte a kezdőbe. Az első játszmában mindkét csapat idegesen és sok hibával játszott, ennek is volt köszönhető, hogy fej fej mellett haladtak a felek. A hajrában előbb a Kaposvár húzott el két ponttal, majd 22-22-nél egyenlítettünk, ám két ki nem kényszerített hibánk megbosszulta magát.

A második szettre sokat javult a játékunk, jelentősen le tudtuk csökkenteni a hibáink számát, ennek pedig meglett az eredménye: szélső ütőink vezérletével, jobb nyitásfogadásunkkal viszonylag izgalommentesen egyenlítettünk. A harmadik felvonás eleje szorosan alakult, de Taylor Bannister nyitósorozatával hatpontos előnyt építettünk ki. A hajrában Kocar többet is cserélt, Jámbor Cecília három ásszal szállt be, így simán fordítottunk.

A negyedik etapra érkezett Török Kata, Kump Alíz és kicsivel később Vezsenyi Adrienn is. Az új felállás eleinte sok zavart okozott a sorainkban, de szépen lassan ebben az összeállításban is megtaláltuk a ritmust, a hajrára visszaérkező Bannister pontjainak is köszönhetően pedig 115 perc alatt döntőbe jutottunk.

Másnap, a házigazdák elleni döntőben Kocar Török Katával, Olga Skrypakkal és Kump Alízzal kezdett. A nyitófelvonás elején akadozott a játékunk – 6-6 után például sorozatban hat ki nem kényszerített hibát vétettünk -, de a játékrész derekán nyitásban, mezőnyben és támadásban is elkaptuk a ritmust, így végül izgalommentesen kerültünk előnybe.

A második felvonásban mindkét együttes gyengén fogadott – vagy jól nyitott, nézőpont kérdése -, ennek ellenére mindkét feladó változatosan építette fel csapata támadójátékát. A hibák mellett sok remek megoldást is láthatott a közönség, amelynek végül a szép számú Vasas-érzelmű része örülhetett az újabb részsikernek.

A harmadik etap is sokáig szorosan alakult, Kocar Török helyére bevitte Karolina Fricovát, és mivel a hazaiak nyitásfogadása továbbra is dadogott, a szett derekán kettővel vezettünk, a hajrára pedig hárompontos fórral készülhettünk. A fürediek még egyszer megrázták magukat és fordítottak, de az utolsó szó a mienk volt, így két játszmalabdát hárítva megnyertük a 85 perces találkozót.

—————————————————————————

II. SZENT BENEDEK KUPA, ELŐDÖNTŐ
Vasas Óbuda-KNRC 3-1 (-23, 20, 16, 24)
Vasas: Boyko 11, Papp O. 3, Bannister 13, Fricova 15, Abdulazimova 16, Fábián 3. Csere: Juhár, Szalai A. (liberók), Jámbor 3, Kump 1, Török 6, Vezsenyi. Megbízott vezetőedző: Karmen Kocar
KNRC: Bodovics 4, Ubavic 15, Szedmák 11, Gyimes 10, Renko-Ilic, Kyparissi 18. Csere: Radnai L., Hegyi (liberók), Narancic 1, Godó 1, Rády. Vezetőedző: Vincent Lacombe

II. SZENT BENEDEK KUPA, DÖNTŐ
Vasas Óbuda-Szent Benedek RA 3-0 (19, 21, 25)
Vasas: Török 5, Kump 7, Bannister 16, Boyko 14, Abdulazimova 10, Skrypak 3. Csere: Juhár (liberó), Vezsenyi, Fricova 8. Megbízott vezetőedző: Karmen Kocar
SZBRA: Vacsi 4, Grbac 5, Koleva 11, Orosz 6, Stijepic 7, Vesovic 7. Csere: Balogh E., Fáth (liberók), Baker, Basnakova 5. Vezetőedző: Dejan Desnica

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató