Athanasopoulos: egy álmom vált valóra a vb-részvétellel

Vezetőedzőnk pályafutása legjelentősebb eseményére, a női világbajnokságra készül a cseh válogatott szövetségi kapitányaként.

Pénteken – a cseheknek szombaton – kezdődik és október 15-ig tart a holland-lengyel közös rendezésű női röplabda-világbajnokság, amelyen – akárcsak négy évvel ezelőtt Ayshan Abdulazimova révén – ezúttal is lesz Vasas-érdekeltség: vezetőedzőnk, Giannis Athanasopoulos a cseh válogatottal szerepel az olimpia utáni második legfontosabb tornán.

„Egy álmom vált valóra azzal, hogy a vb-n vezethetek egy válogatottat. Bár már régóta biztos a részvételünk, most, hogy itt vagyunk, időnként még mindig nem tudom, hogy ez álom-e, vagy a valóság. Amikor három és fél éve átvettem a válogatottat, az az Európa-bajnokságra sem jutott ki, most pedig itt vagyunk és a világ legjobb csapatai ellen készülünk. Megtisztelő, hogy részese lehetek ennek” – adott interjút honlapunknak Hollandiából a görög tréner.

A szakember elmondta, a nemzeti csapatnak rendkívül hosszú nyara volt: az Európa-ligában egy viszonylag fiatal kerettel jutottak döntőbe, majd néhány hetes pihenő után már a Nemzetek Ligájára kvalifikáló Challenger-tornára készültek, ezt követte az Európa-bajnoki selejtező, majd a közvetlen vb-felkészülés.

„Az első számú célunk az volt, hogy kijussunk a kontinenstornára, ez veretlenül sikerült. Ezt követően három szabadnapot kaptak a lányok, kedd óta pedig már Hollandiában várjuk a nyitómeccsünket. Hihetetlenül izgatottak vagyunk, hogy a legmagasabb szinten is megmérettethetjük magunkat, hiszen ezeket a csapatokat eddig csak a tévében láttuk. Szeretnénk minden egyes pillanatot kiélvezni” – jelentette ki Athanasopoulos.

A tréner a céljaikkal kapcsolatban kiemelte: ezúttal is csak meccsről meccsre tekintenek előre, minden labdáért meg fognak küzdeni, senkinek nem fogják könnyen adni magukat. A fő cél, hogy a világranglistán jelenleg elfoglalt 19. helyüket megőrizzék, de legalábbis ne csússzanak ki a legjobb 24 közül, mert ebben az esetben jövő nyáron harcba szállhatnának az olimpiai részvételért is.

„A csoportunkban Brazília, Kína és Japán teljesen más szintet képvisel, de ez nem jelenti azt, hogy ellenük feltartott kézzel fogunk pályára lépni. Az argentinok és a kolumbiaiak elleni lesz az a két összecsapás, ahol eldől majd a sorsunk: a következő csoportkörbe kerüléshez a legjobb négyben kell zárni, mi pedig nagyon szeretnénk meghosszabbítani itt tartózkodásunkat” – tekintett előre a szövetségi kapitány.

Arra a kérdésre, hogy ő maga melyik találkozót várja a legjobban, a brazilok elleni nyitómeccset jelölte meg.

„Nem titok, a brazil az egyik kedvenc válogatottam, a szövetségi kapitányukat, Zé Robertót pedig a világ egyik legjobb edzőjének tartom, nagyon tisztelem a munkásságát és a brazil röplabdakultúrát” – zárta Athanasopoulos, akinek természetesen nagyon sok sikert kívánunk a vb-hez!

Fotó: Giannis Athanasopoulos

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató