Nagy csata után BRSE-előny a döntőben

Egyszer visszatáncoltunk a szakadék széléről, de végül a BRSE örülhetett.

Csapatunk szerda este az Extraliga döntőjének első mérkőzésén az alapszakaszelső Swietelsky-Békéscsaba vendégei voltunk.

A két együttes a szezonban négyszer találkozott egymással, és bár elsőre, Békéscsabán 3-0-ra kikaptunk, a Magyar Kupa elődöntőjében kettős győzelemmel (3-0, 3-2), a bajnokságban pedig 3-1-es sikerrel vágtunk vissza.

Együttesünkben Takács Dorotit Jámbor Cecília pótolta.

Giannis Athanasopoulos vezetőedző kezdőjében Fábián Fanny, Taylor Bannister, Török Kata, Yuliya Boyko, Ayshan Abdulazimova és Kalicanin Sanja kapott helyet, a liberó Juhár Dalma volt.

Mindkét csapat idegesen, sok hibával kezdett, ám míg a hazaiak támadásban rontottak sokat, a mieink a nyitóhelyről (5-5). Mezőnyvédekezésben jobban teljesítettünk, három ponttal meg is léptünk, mert az ellenfél legjobbját, a szerb Marta Drpát remekül semlegesítettük. Mi irányítottuk a meccset, de a BRSE a hibáinknak köszönhetően egyenlíteni tudott. Egyik csapat sem játszott jól, nálunk Bannistert, odaát Molcsányi Ritát és Sara Klisurát lehetett kiemelni. Amerikai átlónk ipari mennyiségben termelte a pontokat, így a hajrát annak ellenére is kétpontos előnnyel kezdtük, hogy az ellenfél szinte minden ejtése leesett a térfelünkön (17-19). Egy ászértékű hazai szerva után időt kértünk (20-20), és mivel Fábián egy újabb rossz fogadás után határozott volt a hálónál, nem vette át a vezetést a BRSE (21-22). Két labdamenettel később ez sikerült az ellenfélnek, de Bannister pontjaival fordítottunk, eljutottunk két szettlabdáig is, de a hazaiak Glemboczki Zóra blokkjával „ellopták” az orrunk elől a játékrészt (28-26, 1-0).

A második szettre az elsősorban támadásban gyengélkedő Boykót Mária Zernovic váltotta, de az első játszma megnyerése láthatóan feltüzelte a hazaiakat (7-4). Fábián helyére Király-Tálas Zsuzsannát küldte be Athanasopoulos, majd kisvártatva időt kért (9-5). Blokkban egyre többet találkoztunk a labdával, ennek is volt köszönhető, hogy Zernovic támadásával egalizáltunk (10-10). Hullámzó volt mindkét csapat teljesítménye, ezúttal a BRSE került a hullámhegyre (15-12), edzőnk négypontos hátránynál rendelte újfent magához övéit. A végjátékhoz közeledve vissza tudtunk zárkózni (17-16), de a rengeteg bosszantó hibánk mellett szerencsénk sem volt: Kornyienko ásza például úgy csorgott le a háló tetejéről, hogy esélyünk sem volt összeszedni (21-17). A hajrá hazai örömjátékot hozott, így kétszettes hátrányból kellett folytatnunk (25-18, 2-0).

A harmadik etapra visszajött Boyko és Fábián, érkezett Kalicanin helyére Papp Orsolya, maradt ugyanakkor Zernovic. A hazaiak védekezése rengeteget javult, komolyan meggyűlt a bajunk a támadások befejezésével, a BRSE gyakorlatilag azt csinált, amit akart (7-1). Papp nyitósorozatával a semmiből jöttünk vissza a játszmába (7-7), Abdulazimova is aktivizálta magát, de a bosszantó rontásaink miatt nem tudtunk meglépni ellenfelünktől (13-13). Bannister teljesítménye alaposan visszaesett a mi térfelünkön, és bár a többiek mindent megtettek, hogy pótolják a „hiányzó” pontjait, a BRSE egy jó sorozattal közel került a győzelemhez (19-16). Nem sokkal később ennél is közelebb, ám 24-21-es hazai előnynél Papp forgott le szerválni: válogatott centerünk ezúttal sem hibázott a vonal mögül, Drpa viszont két támadást is kiütött, így megfordítottuk a szettet (24-26, 2-1)!

A negyedik felvonást az előző végén összegyűjtött lendülettel kezdtük (4-8), Bannister magára talált, és most Tóth Gábor volt az, aki cserékkel, majd időkéréssel próbálta meg frissíteni együttesét (7-13). Ezúttal a hazaiaknak sikerült új erőre kapnia, visszajöttek a szettbe (11-14), mi pedig ismét sokat hibáztunk. Plusz kettőnél sikerült megállítanunk a hazaiak rohamait, Papp ellenállhatatlanul röplabdázott (13-19), de a túloldalon Drpa is feljavult, ő tartotta szettben csapatát. Megint nem voltunk hatékonyak a hálónál, egyre zárkózott a BRSE (20-21), de ezúttal Boyko szervált nagyon jól, amikor leginkább szükség volt rá, és bár az első két szettlabdánkat elrontottuk, Bannister 31. pontjával egalizáltunk (22-25, 2-2).

A rövidített felvonás elején felváltva estek a pontok, a viharsarkiak voltak azok, akik először tudtak kettővel vezetni, majd amikor hárommal megléptek, még a térfélcsere előtt időt kértünk (7-4). Bannister támadásaival visszazárkóztunk (9-8), de ezzel ellőtük puskaporunkat: a hazaiak újra emeltek a színvonalon, ezt pedig már nem tudtuk követni, így vereséggel távoztunk a Viharsarokból (15-11, 3-2).

Folytatás vasárnap 19.15 órától a Folyondár utcában, az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc második összecsapásán.

EXTRALIGA, DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

3
Swietelsky-Békéscsaba
2
Vasas Óbuda
(26, 18, -24, -22, 11)

Békéscsaba, Városi Sportcsarnok, 1100 néző. Vezette: Ujházi, Adler

BRSE: Klisura 28, Pekárik 14, Drpa 19, Glemboczki 7, Bodnár 8, Kornyienko 8. Csere: Molcsányi (liberó), Szatmári, Karhu, Bagyinka, Zólyomi. Vezetőedző: Tóth Gábor

Vasas: Török 8, Kalicanin 4, Bannister 35, Boyko 11, Abdulazimova 12, Fábián 1. Csere: Juhár (liberó), Vezsenyi, Zernovic 2, Király-Tálas, Papp O. 11. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos

EDZŐI ÉRTÉKELÉS
A szurkolók számára izgalmas mérkőzés volt, nekünk, edzők számára kevésbé... 2-0, 7-1-ig nem koncentráltunk megfelelően, rengeteg olyan hibát vétettünk védekezésben és támadásban is, amit nem szoktunk. Ezt követően magunkra találtunk, talpra álltunk, de az ötödik szett már mindig lutri. Ha úgy játszunk, mint a mérkőzés első felében, nem lesz esélyünk, de ha úgy, mint a másodikban, akkor elérhetjük célunkat. Holnaptól már a vasárnapi meccsre fókuszálunk, szeretnénk agreszívabban és jobban röplabdázva egyenlíteni.
Giannis Athanasopoulos

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató