Kezdődik a bajnokság lényegi része

Az Extraliga negyeddöntőjében az MTK Budapesttel találkozunk.

Alig néhány nappal szakosztályunk 14. Magyar Kupa-elsőségének megszerzése után a kötelesség újra pályára szólítja játékosainkat, akikre ezúttal az Extraliga rájátszásában vár megoldandó feladat: a negyeddöntőben az MTK Budapest lesz az ellenfél.

A városmajoriak ellen az alapszakasz mindkét találkozóján 3-0-ra nyertünk, de inkább az idegenbeli mérkőzésből érdemes kiindulni, mintsem a hazaiból: Budaörsön mindhárom szettet a minimális, kétpontos különbséggel tudtuk csak „behúzni”.  A tavaszi mérkőzésen aztán az MTK sok sérült játékosa hiánya miatt haloványabb volt, ennek ellenére azt nálunk is mindenki jól tudja, hogy Leiszt Máté csapatai szervezettek és jól védekeznek, így biztosan oda kell majd figyelnünk mindegyik találkozón.

„Pénteken kiderül, mennyire sikerült a lányokat összeszedni és felrázni a kupagyőzelem után, de bízom abban, hogy már mindenki a negyeddöntőre fókuszál, és ugyanazt a szép arcunkat tudjuk majd újra mutatni, amit 2022-ben láthattak tőlünk a szurkolóink” – mondta honlapunknak Giannis Athanasopoulos vezetőedző.

A szakember hozzátette, együttesétől ugyanazt várja el, amit eddig: küzdjön meg minden labdért és napról napra fejlődjön.

„Részben azért választottuk az MTK-t, mert nem kell messzire utaznunk az idegenbeli találkozókra. Nyilván majd eldől, mennyire hoztunk jó döntést, mert tudjuk, hogy a riválisunk jó csapat, de bízom a játékosaimban, akik ha a taktikát betartva lépnek pályára, akkor el  fogják tudni érni azt az eredményt, amit mindannyian szeretnénk” – fogalamzott a görög tréner.

A rájátszásban minden párharc, így a negyeddöntő is az egyik fél harmadik sikeréig tart, a találkozókat háromnaponta rendezik. Amennyiben sikerül a minimális mérkőzésszám alatt bejutni a négy közé, akkor az U19-es Európa-bajnoki selejtező miatt majd háromhetes szünet következik a bajnokságban, az elődöntő első játéknapja ugyanis április 13.

Az MTK elleni első mérkőzés március 18-án, pénteken 19 órakor kezdődik a Folyondár utcában.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató