Megvan az alapszakasz második helye

A Folyondárban is négy játszmában győztük le az Újpestet.

Csapatunk friss Közép-európi Liga-bajnokkként vasárnap délután az Extraliga 13. fordulójában azért lépett pályára az UTE ellen, hogy egy sikerrel bebiztosítsa az alapszakasz második helyét. 

A két csapat idénybeli első mérkőzését két szoros és két sima szettben – az egyik szoros játszma elvesztésével – 3-1-re nyertük Újpesten. 

Giannis Athanasopoulos vezetőedző kezdőjében Fábián Fanny, Taylor Bannister, Mária Zernovic, Yuliya Boyko, Ayshan Abdulazimova és Kalicanin Sanja kapott helyet, a liberó Juhár Dalma volt. 

A képre kattintva galéria nyílik! (Fotók: Vasas Attila)

Rengeteg hibával kezdtük az összecsapást (2-6), így görög edzőnk előbb időt kért, majd Vezsenyi Adriennt és Király-Tálas Zsuzsannát küldte be. Tovább nőtt a hátrányunk (4-11), mígnem Kalicanin szerzett egymás után két pontot. Ezeknek is köszönhetően visszazárkóztunk (9-12), de az UTE ennél közelebb nem engedett minket. Amikor a lila-fehérek ismét öttel elhúztak (13-18), Athanasopoulos másodszor is időt kért, a hajrára pedig Zernovic helyére beküldte Török Katát (15-21). Érdemi változást ez a csere sem hozott, a jól játszó újpestiek így előnybe kerültek (15-25, 0-1).

A második játszmára visszatértek a kezdők, de a nyitásfogadással továbbra is sok problémánk volt, és mivel a kényszertámadásokat az UTE hatékonyabban befejezte, újfent négy ponttal meglépett. A gyenge napot kifogó Bannistert ismét Vezsenyi váltotta, a remekül teljesítő Boyko pontjaival egyenlítettünk, Zernovic sáncával pedig a találkozó során először vezettünk is (8-7). Úgy tűnt, Zernovic is bemelegszik, és mivel Kalicanin is hatékonyan játszott, Vezsenyi jó akcióját követően a vendégeket irányító Horváth András – a találkozó során először – időt kért (16-12). Feljavult a védekezésünk, ezzel együtt az egész játékunk, így hamarosan egalizáltuk az összetett állást (25-15, 1-1).

Jól kezdtük a harmadik etapot, remek nyitásainkból ekkor már nem tudtak olyan hatékonyan támadni a vendégek, mint korábban, mi pedig Boyko vezérletével folyamatosan növeltük előnyünket (11-5). Kisvártatva tíz pont lett a különbség a csapatok között (15-5), Athanasopoulos a hajrára így előbb centereit cserélte le (18-9), majd Vezsenyin kívül mindenki mást is, izgulnunk azonban nem kellett (25-12, 2-1).

A negyedik felvonás elején ránk ijesztett az UTE (0-3), de a továbbra is rendkívül hatékonyan játszó Boyko mellé ezúttal Abdulazimova nőtt fel, így Horváth Andrásnak kellett előbb időt kérnie (7-5). Továbbra is jól nyitottunk, ezzel a lila-fehérek nem tudtak mit kezdeni, a különbség pedig Horváth újabb játékmegszakítása ellenére újra tíz pont környékére nőtt (18-9). A hajrá ezúttal sem tartogatott fordulatot, így bebiztosítottuk az alapszakasz második helyét, és azt, hogy az elődöntőig biztosan pályaelőnyünk lesz a rájátszásban (25-19, 3-1). 

Folytatás jövő szombaton 17 órakor, amikor az alapszakasz zárásán az első helyezett Békéscsabát látjuk vendégül. 

EXTRALIGA, 13. FORDULÓ

3
Vasas Óbuda
1
UTE
(-15, 15, 12, 19)

Folyondár utca, 180 néző. Vezette: Szabó P., Sík 

Vasas: Zernovic 14, Kalicanin 9, Bannister 1, Boyko 23, Abdulazimova 11, Fábián 3. Csere: Juhár, Bamba (liberók), Király-Tálas, Vezsenyi 8, Török, Takács D., Kump 3, Papp O. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos
UTE: Krasteva 9, Del Rio 5, Manninger 5, Koleva 19, Gyimes 11, Ovackova 6. Csere: Dömsödi (liberó), Petőváry 1, Durst , Szabó L. 1. Vezetőedző: Horváth András 

EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Mentálisan és fizikálisan is fáradtak voltunk a MEVZA négyes döntője után, így nehéz mérkőzésre számítottam. Az első szett elvesztésére jól reagáltak a lányok, így végül három pontot érő sikerrel sikerült bebiztosítanunk az alapszakasz második helyét. Jövő szombaton szeretnénk győzelemmel készülni a kupadöntőre.
Giannis Athanasopoulos
 

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató