Megnyertük a MEVZA-ligát!

Nagyszerű játékkal, három szettben győztük le a címvédő Kamnikot a bécsi fináléban!

Együttesünk csütörtökön története első nemzetközi kupafináléját, a Közép-európai Liga döntőjét játszotta a bécsi Sporthalléban a szlovén Calcit Kamnik ellen. A két csapat alapszakasz-mérkőzéseit a Kamnik nyerte, a Folyondárban két mérkőzélabdát hárítva győztek, míg odahaza 3-0-s sikert arattak.

Giannis Athanasopoulos kezdőcsapatában Taylor Bannister, Fábián Fanny, Mária Zernovic, Yuliya Boyko, Sanja Kalicanin és Ayshan Abdulazimova kapott helyet, a liberó Juhár Dalma volt.

A szokásoktól eltérően ezúttal koncentrált játékkal kezdtük az összecsapást, jól nyitottunk és ponterősen támadtunk (9-5), de a kanadai Lucille Charuk vezette Kamnik hamarosan mínusz egyre zárkózott (10-9). Ezúttal a szerencsével sem álltunk hadilábon, Abdulazimova jó támadása, majd egy szlovén hálóérintést követően pedig az ellenfelet irányító Gregor Rozman időt kért (15-12). Intelmei hatására együttese ismét felzárkózott (16-15), de 20-18-nál és 22-20-nál is háromszor támadhattunk a plusz háromért – egyszer sem sikerült befejezni a labdamenetet (22-21). Egyik sem törte meg csapatunkat, első játszmalabdánkat kihasználva előnybe kerültünk (25-22, 1-0).

A második szett hasonló forgatókönyv szerint kezdődött, nálunk Bannister és Boyko, odaát Charuk és Olivera Kostic szállította főleg a pontokat, Rozman ukrán ütőnk ásza után jelezte, hogy mondanivalója van (9-5). Sokat hibázott a Kamnik, mi pedig alig, így folyamatosan nőtt a különbség a felek között (13-6). Alaposan kinyitottuk a szlovénok ütőit, kisvártatva tízzel vezettünk a láthatóan megzavarodott rivális ellen (18-8), előnyünkkel pedig okosan gazdálkodva megdupláztuk összetettbeli fórunkat (25-16, 2-0).

Remek nyitásokkal és blokkokkal adtuk meg a harmadik etap alaphangját (4-0), és legnagyobb örömünkre ezt követően sem változott a játék képe: támadásban, blokkban, nyitásfogadásban, mezőnyben és a szerváknál is ellenfelünk fölé kerekedtünk, így tovább nőtt az előnyünk (14-7). A hajrá sem hozott különösebb izgalmakat, összességében simán győztük le a Kamnikot, megszerezve a MEVZA-trófeát (25-19, 3-0).

Folytatás vasárnap 15.30-kor hazai pályán az UTE ellen.

KÖZÉP-EURÓPAI LIGA, DÖNTŐ, BÉCS

3
Vasas Óbuda
0
OK Calcit Kamnik (szlovén)
(22, 16, 19)

Bécs, Sporthalle, 30 néző. Vezette: Kovar (cseh), Petsche (osztrák)
Vasas: Zernovic 6, Kalicanin 7, Bannister 21, Boyko 11, Abdulazimova 11, Fábián 2. Csere: Juhár (liberó), Vezsenyi. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos
Kamnik: Mihevc 2, Kostic 11, Radiskovic 5, Charuk 11, Pavlovic Mori 7, Sillah 4. Csere: Janezic (liberó), Zorman, Lenart, Siftar, Cizman 2, Boisa 1. Vezetőedző: Gregor Rozman

EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Ma nyújtottuk a szezon legjobb játékát, örülök, hogy ez pont a döntőben sikerült. A taktikát végig betartva, koncentrálva röplabdáztuk, így nemcsak értékes tapasztalatokat gyűjtöttünk a sorozatban, hanem meg is nyertük azt. Gratulálok a játékosainknak, és köszönjók a szurkolóknak a biztatást!
Giannis Athanasopoulos

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató